Huszonnégy évvel ezelőtt, amikor a Műcsarnok lépcsőin álltak a koporsók és tömeg töltötte meg a teret, még nem gondoltam, hogy majd egyszer azt kell mondanom: Gyáva vagy, Orbán Viktor!
1989-ben korán kezdtem a munkát a kórházban, ahol dolgoztam, mert látni akartam az újratemetést. Megrázó élmény volt hallgatni a kivégzettek végtelennek tűnő névsorát. Szomorú, de felemelő érzés volt. Öröm volt, hogy vége, hogy ledőlt végre a hazugság és hallgatás fala.
Itt állok most, a megemlékezés helyszínén. A koporsók a temetőben vannak, de falakat látok megint. Megint látom a hazugság, a hallgatás és a félelem falát. Újra a „párthoz” való viszony alapján felosztva az ország. Megalázás jut rendőrnek, tűzoltónak, tanárnak, orvosnak, rokkantnak, tudósnak, művésznek, egyetemistának, tanulónak, közmunkásnak.
Államosítva, állami szintre emelve a listázás, az önkényeskedés, a korrupció.
Viktor, olyan rendszert építesz, melyben ismét a félelem uralkodik. A sok hazugsággal, a félelemmel saját embereidet is megalázod. Eközben nem vállalod az egyenrangú párbeszédet – attól félsz, hogy nem nyernéd meg!
Gyáva vagy, Viktor, azért kell neked a szolgalelkűség, azért nem tűröd az ellenőrzést, a jó szakembereket, a tiszta versenyt. Azért ültetsz minden székbe saját embert, hogy ne kelljen kritikus szemekbe nézned.
Az önkény a gyávák menedéke, Viktor!
Az igazán bátrak és erősek egyenlő feltételekkel küzdenek tanulásban, munkában, gazdaságban és politikában. Bíznak önmagukban, bíznak az igazukban és elviselik a kudarcot is. Nem szeretik a félelmet, mert tudják, hogy a félelem megöli az alkotókedvet, a kezdeményezést és haragot, ellenségességet teremt.
Az erősek és bátrak rendszere az igazi demokrácia.
Mi igazi demokráciát akarunk, tisztességes versenyt, mert erős és bátor országot akarunk!