HTML

Modern Magyarország Mozgalom

A Modern Magyarország Mozgalom célja a nemzeti és európai, valamint a piacpárti és szabadságelvű értékek hiteles képviselete Magyarországon. Látogasson el honlapunkra és tudjon meg többet! www.moma.hu

Támogatás

Ha úgy gondolja, hogy igenis szükség van egy igazi jobboldali, piacpárti mozgalomra, mely egyszerre európai és nemzeti, kérjük támogassa ügyünket, amit az alábbi két módon tud megtenni:

1. Utalással a bankszámlaszámunkra: 12010240-01403631-00100009

2. PayPal rendszeren keresztül a lenti Donate gomb megnyomása után a megfelelő adatok megadásával.

Címkék

10 emeletes panelek (1) 168 Óra (1) 1956 (1) 2014 (2) 2018 (4) 2018-as választás (1) 2024 (2) 2024 es amnesztia (1) 20 milliárd (1) 20 milliárd forint (1) 27%-os áfa (1) 500 napos program (2) Áder János (1) adó (1) adóalap (1) adóbevétel (1) adócsalás (1) adóelkerülés (1) adóemelés (1) adófizetők (9) adófizetők pénze (3) adósság (1) adóterhek (1) adózás (1) Ady Endre (1) Ahmet Davutoglu (1) AIDS (2) akadémikus (1) akaratlagos gazdaságpolitika (1) alamizsna (1) alapjövedelem (1) alapkamat (1) Alaptörvény (9) alaptörvény-ellenes népszavazás (1) alaptörvény-módosítás (2) albérlet (1) Aleksandar Vucic (1) Alekszisz Ciprasz (1) Aleppo (1) Alföldi Róbert (1) aljas kérdés (1) alkotmány (8) alkotmánybíróság (3) Alkotmánybíróság (1) alkotmányellenes intézkedések (1) alkotmányos jogállam (1) alku (1) állam (16) államadósság (1) államalapítás ünnepe (1) államcsíny-kísérlet (1) államcsőd (3) állami televízió (1) állami ünnepségek (1) állampolgár (1) állampolgári alapjövedelem (1) álmok (1) álnépszavazás (1) álomvilág (1) alternatíva (1) Amerika (1) amerikai elnökválasztás (2) amerikai gazdasági nacionalizmus (1) amerikai külügyminiszter-helyettes (1) Angela Merkel (4) Anglia (1) Antall József (3) Antikorrupciós Ügynökség (1) antiszemitizmus (1) ápolók (1) aradi vértanúk (1) áremelkedés (1) árfolyam (1) árfolyamszabályozás (1) Argentína (1) átalányadó (1) Athén (2) átláthatóság (1) Átlátszó (1) atomenergia (2) atomerőmű (1) atomrakéták tömege (1) áttekinthetőség (2) átverés (1) autonómia (1) autópálya (1) autópályadíj (1) Bagdad (1) Baja (2) baloldal (3) baloldali együttműködés (1) baloldali populizmus (1) bank (4) bankbetétek (2) Ban Ki-moon (1) Barack Obama (1) barátság (1) Bartha Péter (6) Batthyány Lajos (1) befektetés (5) befogadás (3) Bejrút (1) béke (4) békemegállapodás (1) békemenet (1) belpolitika (4) belső ellenség (1) bennfentes kereskedelem (1) bérbeadás (1) bérek (2) bérek felzárkóztatása (1) béremelés (2) bérházépítés (1) bérköltség (1) berlini támadás (1) beruházás (1) bérunió (1) beszéd (3) betegek (1) betegség (1) bevándorlás (4) bevándorlási ügy (1) bevándorlók (2) Bild am Sonntag (1) bírói gyakorlat (1) bírósági döntés (1) bíróságok (2) biztonság (2) biztosító (1) Bloomberg (1) bocsánatkérés (1) bojkott (5) Bokros (1) Bokros-csomag (1) bokros lajos (1) Bokros Lajos (127) boltzár eltörlése (1) bombázás (1) bombázások (1) bontás (1) Boris Johnson (1) Boross Péter (2) börtön (2) börtönök (1) Botka László (1) Botka László lemondása (1) botrány (2) Brexit (3) BRFK (1) brit konzervatívok (1) brit Konzervatív Párt (1) brókerbotrány (1) Brüsszel (3) brüsszeli csúcs (1) Budapest (5) Budapest 2024 (2) Budapest World Media Center (1) Bukarest (1) bukás (5) bűncselekmény (1) Bundestag (1) bunkóság (1) bűntalmazás (1) bűnüldöző hatóságok (1) Cameron (1) centralizáció (1) Central European University (3) CEU (5) cigányok (1) civil (1) civilek (7) civiltörvény (3) civil szervezetek (2) CÖF (1) családbarát (1) családok (1) csalás (6) csaták éve (1) csőcselék kultúrája (1) csőd (2) CSOK (1) csomag (2) David Cameron (1) Debrecen (1) Debreceni Egyetem (1) Déli Áramlat (1) demagógia (1) demokrácia (39) demokráció (1) demokraták (1) demokratikus ellenzék (2) demokratikus ellenzéki szövetség (1) demokratikus erők összefogása (1) demokratikus intézmények (1) demokratikus pártok (1) demokratikus szövetség (1) demonstráció (7) Der Spiegel (2) devizahitel (4) devizatartalék (1) De mit mond Bokros? (1) diák (1) diktátor (3) diktatúra (6) diploma (1) diplomácia (2) diplomáciai kapcsolat megszakítása (1) diplomata (1) DK (3) DNA (1) dollár (1) Donald J. Trump (1) döntés (2) dr. Pusztai Erzsébet (1) Dragomán György (1) drágulás (1) drog (2) droghasználók (1) dühkitörés (1) Dunaújváros (1) dunaújvárosi választás (1) dzsúdó (2) dzsúdó világbajnokság (2) Economist (1) ECR (1) egészségbiztosítás (2) egészségügy (6) egészségügyi dolgozók (2) egészségügyi kiadás (1) egyenlő (1) Egyesült Királyság (1) egyetemes emberi értékek (1) egyetemi autonómia (1) egyfordulós választási rendszer (1) egyház (2) egyházak (1) egység (1) egységes közös piac (1) együttélés (1) együttműködés (2) egzisztenciális fenyegetés (1) EKB (1) EKINT (2) elemzés (1) életszínvonal (1) Élet és Irodalom (1) ellátás (1) ellenőrzés (1) ellentmondás (1) ellentmondások (2) ellenzék (8) ellenzéki együttműködés (1) ellenzéki frakciók (1) ellenzéki politikus (1) előnyök (1) előtérbolondok (1) elszámoltatás (1) elvándorlás (1) elvbarátok (1) embercsempészek (1) emberiesség (1) emberi jogok (1) emberi méltóság (2) embertelen bánásmód (1) Emmanuel Macron (1) ENSZ (3) ENSZ emberjogi főbiztosa (1) EP (1) építőipar (1) EPP (4) Erdély (1) Erdogan (1) Erdősiné (2) erkölcs (1) erkölcsi iránytű (1) erkölcsi mélypont (1) erkölcsi romlás (1) erkölcstelen hazárdjáték (1) értelmetlen beszéd (1) érvényesség (1) érvénytelenség (1) érvénytelen népszavazás (2) ÉS (2) ésszerű alternatíva (1) Észak-írország (1) etnikai sokszínűség (1) etnikai sokszínűségek (1) etnikumok (1) EU (10) Eu (1) euró (10) euróövezet (1) Európa (54) Európai Bíróság döntése (1) Európai Bizottság (4) Európai Egyesült Államok (1) európai értékek (1) európai jogállam (1) Európai Konzervatívok és Reformerek (1) európai kultúra (1) Európai Néppárt (4) Európai Parlament (16) európai szélsőjobb (1) Európai Tanács (1) Európai Unió (67) európai uniós tagság (1) Európai Unió szétverése (1) Európa gyengítése (1) Európa szégyene (1) EU csúcs (1) EU jelentés (1) évértékelő (1) faji elmélet (1) fake news (1) Fálun Gong (1) fanatikusok (1) fantazmagória (1) fasiszta üzenet (1) fasizmsu (1) fasizmus (1) fedezetlen osztogatás (1) fejlődés (5) fékek és ellensúlyok (1) fekete nap (1) fekete ruhás nap (1) félelem (1) félelemkeltés (8) felelőtlen viselkedés (1) felhívás (2) feljelentés (3) felsőoktatás (2) felsőoktatási törvény (1) feltétel nélküli alapjövedelem (1) felügyelő bizottság (1) felzárkózás (2) Ferenc pápa (3) fertőzés (1) feudalizmus (2) Fidesz (12) Fidesz-diktatúra (1) Fidesz-oligarchia (1) Fidesz-rendszer (1) Fidesz kommunikáció (1) figyelemelterelés (1) Financial Times (2) Financial Times címlap (1) Finnország (1) fizetés (1) foci (2) föderalizmus (1) Forint (3) forint (6) forinthitel (1) főváros (1) függetlenség (1) futball (1) Gajus Scheltema (1) gazdagodás (1) gazdaság (44) gazdasági erő (1) gazdasági migránsok (1) gazdasági növekedés lassulása (1) gazdasági romlás (1) gazdasági stabilizáció (1) gazdasági szerkezet (1) gazdasági versenyképesség (1) gazdaságpolitika (7) gazdaság gazdaságpolitika (1) Gazda test (1) gazemberek (1) GDP (2) gépkocsi (1) Glázer Attila (3) Godzilla (1) Görögország (3) görög államcsőd (1) görög csőd (1) görög válság (2) Gulyás Márton (1) gyávaság (1) gyengülés (1) gyengül a forint (1) gyerekek (2) gyerekvállalás (1) gyermekéhezés (1) gyűlölet (2) gyűlöletbeszéd (1) gyűlöletkampány (3) gyűlöletkeltés (4) gyűlöletkeltő népszavazás (1) gyűlölet kultúrája (1) Gyurcsány Ferenc (2) habonyizmus (1) háború (1) halálbüntetés (1) hamis adatok (1) hanyatlás (7) harc (1) használt lakás (1) haszon (1) hatalmi ág (1) hatalmi összefonódás (1) hatalom (3) hatalommegszerzés (1) hatalom megtartása (1) határ (3) határok megválasztása (1) határon túli (5) határon túli magyarok (2) hatékonyság (1) hatékony adórendszer (1) hatékony állam (1) hátraarc (1) hátrányok (1) háttéralku (2) háttérhatalmak (2) háttérhatalom (1) haverok (4) hazánk becsülete (1) hazudozás (1) hazugság (6) hazugságok (1) Heidenau (1) Heineken (1) Hepatitis-C (1) hiányszakmák (1) Hillary Clinton (1) hitelesség (1) hitelezők (1) hitelminősítő (1) hivatali kötelesség (1) hivatali visszaélés (2) hivatalos álláspont (1) Hollandia (2) holland nagykövet (1) homogén (1) homogenitás (1) Honvédelmi Minisztérium (1) huligánok (1) hülyeség (1) humanizmus (1) humor (1) idegengyűlölet (7) ideggörcs (1) igazságszolgáltatás (3) II.János Pál pápa tér (1) illiberális demokrácia (4) illiberális nem demokraták (1) IMF (4) infláció (1) ingyenpénz (2) interjú (1) internet (1) intézmények (1) intézmények hasznosítása (1) in or out (1) iráni atommegállapodás (1) ISIS (1) iskola (1) iskolák (1) István a király (1) Iszlám Állam (2) ítélkezés (1) ítélőképesség (1) Jaguár (1) járvány (1) járványveszély (1) Jean-Claude Juncker (1) jean-claude juncker (1) jegybank (2) jelentkezés (1) jellemrokonság (1) Jeremy Corbyn (1) jobbközép (2) jobboldal (4) jog (2) jogállam (31) jogi kiskapu (1) jogok (2) Jog és Igazságosság (PIS) (1) John McCain (1) jólét (2) jóléti rendszerváltás (1) jordán herceg (1) jövő (21) jövőkép (9) józanság (1) jüan (1) Kajdi József (11) kamatcsökkentés (1) kampány (3) Kanada (1) kancellária-miniszter (1) káosz (1) kapitalizmus (1) károk (1) katonai hatalom (1) kedvezmények (1) kegyencek (1) Kelet (1) Kelet-Európa (1) kémfőnök (1) képviselő (1) képzelet (1) kérdések (1) kereskedelem (1) keresztény értékek (1) kerítés (5) készültség (1) kétharmad (8) kétoldalú kapcsolatok (1) kettős állampolgárság (2) kettős mérce (1) két ikszes szavazás (1) kevésbé jómódúak (1) kiegyensúlyozott tájékoztatás (1) kihívások (1) kijózanodás (1) kilépés (4) Kína (3) kínai rezsim (1) királyság (1) kirekesztés (1) kisebbségek (1) kiszámíthatóság (1) Kis Rigó (1) kitüntetés (1) kiút (1) kivagyiság (1) kizárás (1) Klebelsberg Kunó (1) KLIK (2) klímaváltozás (1) Kocsis Máté (1) kocsmai beszéd (1) kocsmai ugatás (1) költségkeret (1) költségvetés (2) Kolumbia (1) kommunikáció (2) kommunikációs rendszer (1) kommunizmus (1) kompromisszum (1) konvertibilitás (1) konzervatív (2) konzervativizmus (2) konzervatívok (1) konzultáció (1) kopaszok (1) Kór-képe (1) koraszülött (1) kórház (1) kórházak (1) kormány (16) kormánypolitika (3) kormánypropaganda (1) kormányszóvivő (1) kormányváltás (3) kormányzat (1) kormányzati támogatás (1) kormány ügynöke vagyok (1) korrupció (26) Kossuth tér (1) köszöntő (1) Kötcse (1) kötelezettségek (1) kötszer (1) Kövér László (1) következmények (3) közállapot (1) közbeszerzés (1) közbiztonság (1) Közélet (2) közélet (89) közelet (1) Közép-európai Egyetem (6) középhatalmi státusz (1) középosztály (1) közfeladati helyzettel visszaélés (1) közgazdászok (1) Közgép (1) közmunka (1) közös emlékezés (1) közpénz (3) közpénzek elherdálása (1) központi költségvetés (1) közszolgálat (2) köztársaság (1) köztársasági elnök (2) közügy (1) közvélemény (1) kritika (1) Kubatov-lista (1) külkapcsolatok (2) külpolitika (12) kultúra (14) kulturális-nyelvi elkötelezettség (1) kulturális egyszínűség (1) kulturális sokszínűség (1) kultúrharc (1) külügy (1) külügyminisztérium (1) külügyminiszteri tilalom (1) KÜM (1) Kúria (7) küzdelem (1) kvórareferendum (1) kvótareferendum (4) labdarúgás (1) lakájok (1) lakájsajtó (1) lakásprobléma (1) lakásvásárlás (1) lakhatás (1) lakótelep (1) látogatás (1) lázadás (1) lázálom (1) Lázár János (3) leértékelés (1) leértékelődés (1) legális (1) legfőbb ügyész (1) lejáratás (2) lélekmérgezés (2) lelki kútmérgező kormányunk (2) lemondás (1) leszakadás (3) létszámhiány (1) leváltás (1) levél (1) Lex-Heineken (1) lex CEU (1) Lex CEU (1) liberális demokrácia (1) liberális értelmiségiek (1) liberalizmus (1) listák (1) London (3) London főpolgármestere (1) lopás (5) m0 (1) maffiamódszer (1) magánnyugdíjpénztár (2) magánvélemény (1) magyar-szerb határ (1) magyarok (1) Magyarország (17) Magyarország 2116 (1) magyarság (1) magyar diplomácia (1) magyar euró (1) magyar export (1) magyar gazdaság (3) magyar kormány (1) magyar külpolitika (1) magyar külügy (1) magyar lengyel barátság (1) magyar nemzeti érdek (1) magyar ugar (1) mainstream politikai körök (1) Majtényi László (1) május elseje (1) manipuláció (3) maradj otthon (1) március 15. (3) Martin Callanan (1) másodrendű középhatalom (1) Mateusz Morawieczki (1) Matolcsy (1) Matolcsy György (4) mátrix (1) Medgyessy Péter (2) média (4) meditációs technika (1) medve (1) megbékélés (1) megbeszélés (1) megbuktak (1) megegyezés (1) megemlékezés (1) megoldás (2) megoldási javaslatok (2) megosztottság (1) megszorítás (1) méltóság (1) menekültek (24) menekültek jogai (5) menekülthullám (1) menekültügy (8) menekültügyi szerződés (2) menetrend (1) mentességek (1) mentőcsomag (2) Mercedes (1) merényletek (1) migráció (1) migrációs válsághelyzet (1) migránsok (5) minimálbér (1) minisztereknök (1) miniszterelnök (4) Miskolc (1) MNB (6) mocskolódás (1) mocskos hatalom (1) modern (1) modernitás (1) modernizáció (1) Modern Magyarország Mozgalm (1) Modern Magyarország Mozgalom (68) MOMA (1) MoMa (129) MoMa-Együtt-PM (1) MoMa-Együtt-PM közös kampány (1) MoMa elnöksége (2) MOMA tüntetés (1) monarchia (1) monetáris politika (1) monetáris szuverenitás (1) Mongólia (1) Moszkva (1) MSZP (3) MSZP helyi szervezetei (1) MTA (1) működési engedély (1) múlt (1) munka (2) munkaerőhiány (1) munkahely (2) munkanélküliség (3) mutyi (1) művészet (2) nacionalista hazudozás (1) nacionalizmus (9) Nagy-Britannia (2) nagykoalíció (1) nagytőke (1) NATO (2) NAV (2) Németország (2) német politikusok (1) német sajtó (1) nemzet (3) nemzetállam (1) nemzetbiztonsági kockázat (1) nemzeti (10) nemzetiségek (1) nemzeti alapjövedelem (1) nemzeti érdek (2) nemzeti szégyen kormánya (1) Nemzeti Választási Iroda (1) nemzeti valuta (1) nemzetközi kapcsolatok (3) nemzet munkája (1) neokommunizmus (1) népirtás (1) népszavazás (12) Népszavazás (2) népszavazási kezdeményezés (2) népszavazás 2016 (2) NER (2) nevelés (1) nincsenek magánberuházások (1) Nobel-békedíj (1) nők (1) nolimpia (1) Norbert Röttgen (1) növekedés (2) NVI (1) nyereség (1) nyilatkozat (1) nyílt társadalom (1) nyitottság (1) nyitott társadalom (2) nyomor (1) nyomozó hatóság (1) nyomtatópapír (1) Nyugat (1) Nyugat-Európa (1) nyugati civilizáció (3) nyugati sajtó (1) nyugdíj (3) nyugdíjak (1) nyugdíjjárulék (1) nyugdíjkorhatár (1) oktatás (8) októberi népszavazás (1) október 2 (1) október 23 (1) október 23. (1) október 25 (1) október másodika (2) oligarchia (1) olimpia (5) önbecsülés (1) önkéntesek (1) önkényuralom (8) önkormányzati választás (4) opportunizmus (1) Orbán (4) Orbán-kormány (3) Orbán-rendszer (1) Orbán beszéde (1) Orbán Viktor (47) ordas eszmék (1) Oroszország (11) orosz agitprop (1) orosz birodalmi propaganda (1) Országgyűlés (5) orvos (2) orvosok (1) összeesküvés (2) összeesküvés elméletek (1) összefogás (3) összefonódás (1) összeomlás (1) ötéves értékelő (1) ötpárti egyeztetés (1) Paks (3) Paks2 (2) Palkovics (1) panel (1) panel épületek visszabontása (1) paraszolvencia (1) párbeszéd (1) Párbeszéd (1) Párizs (2) parlament (1) paródia (1) pártok (3) pávatánc (2) pazarlás (1) pedagógus (2) pedagógustüntetés (2) pénz (5) pénzköltés (1) pénzrontás (1) pénztárgépek (1) pénzunió (1) piac (2) piacgazdaság (3) piactorzítás (6) Pintér-csomag (1) PISA jelentés (1) plakát (1) plakátkampány (5) pofon (1) polgárháború (1) polgári engedetlenség (1) politika (76) politikai hatalom (1) politikai rendezvény (1) politikai utasítás (1) politikamentes (1) populista baloldal (1) populista ígérgetés (1) populista jobboldal (1) populista pártok (2) populizmus (5) posztkommunizmus (1) Pozsony (1) pozsonyi uniós csúcs (1) program (1) propaganda (4) psziché (1) Pukli István (1) Pusztai Erzsébet (4) pusztítás (1) Putyin (6) Quaestor (1) rágalmazás (1) Rákosi Mátyás (1) reakció (2) Recep Tayyip Erdogan (1) referendum (6) reformok (1) Reinhard Marx (1) remény (2) reménytelenség (1) rendkívüli helyzet (1) rendőrök (2) rendszer (1) rendszerváltás (1) rendvédelmi szervek (1) renminbi jüan (1) részvételi statisztika (1) rezsi (1) rezsibiztos (1) rezsicsökkentés (5) rezsiharc (3) rezsim fenntartása (1) Rio 2016 (1) Rio de Janeiro (1) Robert Fico (1) Rogán Antal (1) Románia (6) romániai tüntetések (1) rombolás (1) Röszke (1) Sadiq Khan (1) sajtó (1) sajtószabadság (9) sajtószabadság hiánya (1) Sándor Mária (1) Sarah Sewall (1) segélyfüggőség (1) segítség (2) sértés (1) sikeres (3) silányság (1) Skócia (1) slavkovi háromszög (1) slepp (1) sör (1) Soros (1) Soros-terv (2) sorosozás (5) Soros György (7) spekuláns (1) sport (2) stadion (3) stratégia (1) Sukoró (1) Svájc (1) szabadrablás (1) szabadság (30) szabadságharc (1) szabadságjogok (1) szabad kereskedelem (1) szabad piac (10) szabad világ (1) szajkózás (1) szakszervezetek (1) szankciók (2) szavazás (13) szavazat (1) szavazati jog (1) szavazatszámláló (2) szavazatszámláló bizottságok (2) szavazat vásárlás (1) Századvég (1) Széchenyi István (1) szegények (1) szegénység (2) szégyen (2) szégyenfolt (1) szellemiség (1) személyes adattal való visszaélés (1) szerátültetések (1) Szerbia (1) szervezők (1) Szijjártó Péter (6) szimpatizánsok (1) színház (1) Szíria (1) Sziriza (2) Szlovákia (2) szocpol (1) szólam (1) szólásszabadság (1) szolgáltatás (1) szolidaritás (10) szövetség (2) szövetségi amerikai kormány (1) szövetségi rendszer (2) szükségállapot (1) tagok (1) takarékszövetkezet (1) támogatás (4) támogatók (1) tanárok (1) tanszabadság (3) tanulás (1) tanúvallomás (1) TAO (1) tárgyalás (1) társadalmi igazságosság (1) társadalom (2) társasági adó (1) tasli (1) TASZ (1) Tavares-jelentés (4) távolmaradás (1) téboly (2) tejhatalom (1) Telekom (1) tények (1) tények elferdítése (1) termelékenység (2) terror (1) terrorizmus (1) terrortámadás (1) terrortörvény (1) tiltakozás (4) tiltakozó gyűlés (1) tisztakezű állam (1) többes állampolgárság (1) többes önazonosság (1) tőke (2) tolvaj politikusok (1) tömeggyűlés (1) Törökország (1) török elnök (1) történelmi pillanat (1) törvények (1) törvényes jogalap (1) törvénymódosítás (1) törvénysértés (1) törvény visszavonása (1) tragédia (1) Transparency International (2) tranzakciós adó (1) trauma (1) Trefort Gimnázium (1) Trump (3) (1) tűcsere (1) tűcsere program (1) tudatlanság (1) Tukora Gábor (1) tünetek (1) tüntetés (8) tüntetések (1) Tusványos (1) TV2 (1) twitter (1) UD Zrt. ügy (1) újgazdagok (1) újkommunizmus (2) újrakezdés (1) új lakások (1) új munkahely (1) Ukrajna (4) üldőzés (1) ultimátum (1) uniós csúcs (1) uniós pénzek (1) uniós támogatások (1) ünnep (2) unortodox modell (1) uralkodó elit (1) üres ígéretek (1) USA (2) uszítás (4) uszító plakátok (1) utazás (1) üzenet (1) üzlet (1) V4 (1) választás (21) választási csalás (1) választási ígéretek (1) választási ígérgetés (1) választási kampány (1) választási szövetség (1) választás 2018 (3) választópolgárok (1) vállalkozók (2) vallás (1) valóság (3) válság (2) válsághelyzet (1) válságkezelés (1) változás (8) valuta (1) valutaárfolyam szabályozás (1) Varga Mihály (3) Várkert Bazár (1) Varoufakisz (1) vasárnapi zárvatartás (3) vaskerítés (1) végjáték (2) Velencei Bizottság (3) vérpopulista népszavazás (1) verseny (3) versenyképesség (4) versenysemlegesség (1) versenyszféra (1) veszély (1) vétó (1) Victor Ponta (1) vidék (1) Világbank (1) Világgazdasági Fórum (1) világ tartalékvalutája (1) vita (2) vizsga (1) Vlagyimir Putin (5) Vlagyimir Putyin (1) Vlagyimir Vlagyimirovics (2) vöröscsillag (1) Werner Faymann (1) zagyvaság (1) zárónyilatkozat (1) zsidók (1) zsigeri gyűlölet (1) Címkefelhő

Közpusztító feledékenység

Modern Magyarország Mozgalom 2013.12.21. 16:33

Az alábbi írás az Élet és Irodalom 2013. december 13-i számában jelent meg.

Velem a politikában valamennyire egyetértő fiatalok már többször figyelmeztettek rá, hogy történelemkönyv-ízű az, amit mondok. Ilyenkor kénytelen vagyok megvallani nekik, hogy a bűnöm sokkal súlyosabb, mint amit feltételeznek. Történelmi hivatkozásaim nem egyszerűen kiszaladnak a számon, hanem előre megfontolt szándékkal teszem, amit teszek. Meggyőződésem ugyanis, hogy a mai magyar társadalom többek között azért tájékozatlan a mindennapi bajaiban, mert nem ismer rá, hogy minek a lopakodó ismétlése az, ami történik vele. A legtöbb időt megélt idősebbekre is jellemző, hogy ha akár csak a saját életükre utaló ingert kapnak, gyorsan elhárítják, mondván: az államosítás, a demokrácia csíráinak megsemmisítése, a koncepciós perek, a Rákosi-féle vezérelvűség, az ’56 utáni megtorlások, a téeszesítések emléke már számukra is a múlt értéktelen kacatja. Olyan távoli az egész, hogy a fiatalok el se hinnék. Kifejezetten üdítő pillanat, ha ellentétes felfogással találkozom. Egy, még a mindennapjait a paraszti munkában töltő kisnyugdíjas agrárszakember mondja nekem, hogy a rákosista és a mai padlássöprés között az a különbség, hogy Rákosiék pribékekkel takaríttattak, és azon látszott az önkény, most meg a gazdasági helyzettől üres a padlás, az istálló, az ól. De nem látják, hogy ma más módszerekkel érik el ugyanazt a végeredményt. Így aztán arról sem gondolkodnak, hogy kinek a politikája van e mögött. Pedig – teszem hozzá – csak emlékezni kellene a családi történetekre! Ám még erre a kis erőfeszítésre se futja. Sokszor már a közvetlen tegnap sem úgy emlék, ahogyan megtörtént (magánnyugdíjak, új „földfosztás”, trafik, stadion és kisvasút, takarékpénztár, bajai, fóti választás…).

Ungváry Rudolf nagy filozófiai, politikatörténeti, értékfeltáró írásban (Az új kihívás, ÉS – 2013. október 31., 5. l.) elemzi többek között ennek a jelenségnek a mélységeit. Most csak azt a gondolatot idézem, amely nagyjából hasonló, mint amilyet az idézett agronómus levont a maga egyszerű tapasztalatából. Ugyanis mitől van a nagy érzéketlenség és emlékezetvesztés? „… mert ez a kihívás rejtett, és szenvedő alanyai nem akarják látni azt, amit néznek.” Ungváry természetesen nem áll meg az észlelésnél, nagyobb, mondhatni világösszefüggésekben keres megoldást. Hatalmas feladványt tár elénk. De elemi szinteken addig is, amíg nem mozdulnak meg a hegyek, változás kell: legalább a saját életünk ismeretében és feldolgozásában. Épp elég idősebb korosztálybéli van közöttünk ahhoz, hogy akár a majdani szavazatok miatt is fontos legyen az emlékezetük. És még inkább fontos ez az emlékezet és tapasztalat, ha nem szavazatokban, hanem a közösség jövőjében gondolkodunk. Tévednek, akik azt hiszik, hogy ez eleve reménytelen, mert az öregek hamarabb elmúlnak, mint ahogy bármilyen kibontakozás elkezdődhetne. Tévednek, mert minden öregnek van jövője a saját fiataljaiban: a gyermekeiben, az unokáiban, a dédunokáiban, az ilyen-olyan tanítványaiban és minden ifjúban, akivel kapcsolatba került vagy kerül. Aki most ezek előtt a fiatalok előtt hallgat a múltról, az önszántából követi azt a mintát, amelyet az elődei kényszerből, félelemből, óvatosságból alakítottak ki az ő gyermekkorában. Akkor volt rá magyarázat, ma viszont semmi értelme nincsen. Hacsak nem az, hogy a hallgatással éppen annak a bevallását kerülik ki a mai öregek, hogy a Rákosi- és a Kádár-rendszerben voltak fiatalok, ami személyes viszonyulásokkal, előmenetelekkel és hátratételekkel járt, és erről most őszintén illene beszélni akkor is, ha ez olykor nehéz szembenézésekké fajulhat. 

Közeli rokonomon vettem észre, nem emlékezik rá, hogy a téeszesítéskor az apja fel akarta akasztani magát. Amikor szóba hoztam, azt válaszolta: az régen volt. Számos ilyen történet van a feledékenységbe burkolt Kádár-, Rákosi-, Horthy- vagy más egyéb felejtésekről és szépítgetésekről, netán nosztalgiákról. Könnyedén járnak át a társadalmi elválasztó vonalakon ugyanazok a mesei legendák, a valóságtól elrugaszkodott utólagos balítéletek. Ezek, persze, mert nem a valódi emlékezetre épülnek, csak úgy általában léteznek, konkrétan soha. Visszakérdezni csak gyűlöletrohamok vállalásával lehet, tartalmas válasz szinte kizárt. 

Sokszázezren, akár több millióan vannak már abban a hitben, hogy ’90 után Antall József merő rosszindulatból és ostobaságból szétverte a virágzó magyar acélipart, megakadályozta a földtulajdonok 1947-es újrarendezését, felszámolta világszínvonalú bányáinkat, feladta a keleti piacokat, amelyeken pedig kiválóan gazdagodtunk addig. Vagyis – enyhe túlzással – a Szovjetunió és a szocialista világrendszer ma is virágozna, csak butaságból mi léptünk ki ebből a paradicsomból. Arra nem szokott elhangozni biztos adat, hogy mi addig ezen az üzleten csakugyan gazdagodtunk volna. Ez a hit is nyilván abba a kategóriába tartozik, amelyikben az a vénné érett fiú van, aki nem emlékezik apjának az öngyilkossági szándékára a téeszesítéskor. De mint ahogy őt nem illik figyelmeztetni a személyes történelmére, össznépi méretekben éppúgy szalonképes hallgatni egy világrendszer összeomlásáról. „Felsőbb körökben” direkte illik rózsadombi paktumról tudorkodni, a rendszerváltás meg nem történtéről, „gengszterváltásról”, módszerváltásról, bűnös kiegyezésről és hasonlókról. („Tankok és a bankok!”) És hazafias cselekedet ezeket a történelmi „mélyelemzéseket” leszivárogtatni az úgynevezett köznéphez. Ami különösen akkor ámulatba ejtő, amikor olyanok teszik, akik diadalittasan vettek részt a rendszerváltoztató folyamatban, esetleg Antall József mögött ujjongtak a televíziós felvételeken. Most pedig nem emlékeznek a saját közelmúltjukra.

Aging-Memory-Loss5.jpgForrás: mindmeister.com

Különféle változatokban majdnem minden nap találkozhatunk abszurd felvetésekkel. A köznépi érintettek nem tehetők felelőssé, de a magába borult, pártpolitikai pórázokon járó értelmiség igen. Németh László valami hasonlót jelzett, az emlékezetvesztés és -tévesztés, a kiforgatás veszélyét már egy másik korban észrevette, tehát nem egészen új jelenség. Annál sajátosabb, hogy ennek ellenére ez a mostani még azoknak sem tűnik fel, akiknek, meglehet, ez volna a hivatása. Alig van politikus, újságíró, aki ne úgy gondolná, hogy nyugodtan bele lehet rúgni Antall emlékébe. Nem lesz abból semmi kár. Valószínűleg nekik sem a történelmi tisztázás, ha tetszik, az igazság a fontos, hanem a saját egykori haragjuk a valódi konzervatív jobboldal megtestesítője, Antall József ellen. Hiszen az ő kormányra kerülését 1990-ben vereségként élték meg, és utólag sem vallják be, hogy az akkori választások eredményét felülíró haragjuk talán nem éppen a legdemokratikusabb gondolkodásra vallott. Az ő demokrácia-felfogásuk (lásd taxisblokád) elsősorban saját magukra vonatkozott, és csak a későbbi években lett higgadtabb és szélesedett ki.

Nem egy irányba célozok, amikor ezt emlegetem. Magát Antall József hívének valló politikus szájából hallottam a minap, hogy hiba volt nem nagykoalícióban kormányoznia. Antall ugyancsak jobboldali támadói ezzel szöges ellentétben azért kárhoztatják, mert paktumot kötött az ország kormányozhatósága érdekében azokkal (ezt az érdeket, persze, tagadják), akikkel, lám, együtt kellett volna kormányoznia. Fel sem vetődik, hogy az egypárti Magyarországból talán mégiscsak érdemes volt nem egy másik egypárti Magyarországot teremteni, hanem egy többpárti felelős kormány- és egy többpárti felelős ellenzéki oldal demokráciájában kialakítani az új Magyarországot. Főleg most volna érdemes elgondolkodniuk ezen az ilyen-olyan híveknek és ellenfeleknek, amikor szinte minden elemében ennek a többpárti demokráciának a lebontása folyik. Érdemes volna elgondolkodni a sajátos értékviszonyokon is! Vajon Antall volt-e demokrata, az alkotmányosság, a jogrend és a magyar nemzet önös érdek nélküli szolgálója, vagy a mai álkonzervatív, álnemzeti, sok elemében újkommunista kísérlet véghezvivői volnának azok?

Sok akkori kormányzati lépést lehetne történelmi távlatokból higgadtan vitatni, de húsz évvel Antall József halála után végre valódi rendszerváltónak, nemzetinek, konzervatív jobboldalinak és kereszténynek elfogadni a magát ma jobboldalinak nevező kormányzatot (és nem keresni a valódi jobboldalt) – ez nemcsak lehetetlen, hanem életveszélyes történelemhamisítás. Pedig Ungváry Rudolf elemzésével valóban ki lehet mutatni, ki mit és miért keres a jobboldalon, és hogy egyáltalán mitől jobb az, ami „a magyar jobboldalias televényből kinőtt maffiózókká váló politikai ragadozók számára.” (u. o.) 

Ellenzéki politikusok, állítólag független politológusok és újságírók sem veszik észre, hogy a látszat bulvárszintű elfogadásával a mai ellenzéket hozzák harcképtelen helyzetbe. Nem jó politikus, és tudományon kívüli politológus az, aki a botladozó baloldali és a kicsinyke jobboldali ellenzéket arra szervezi és pozícionálja, hogy jobb felől védekezzen, jobbra támadjon, miközben balról kaszálják. A látszat attól még nem válik igazsággá, hogy az egykori jobboldal alighanem számban nagyobbik része átállt a mai kormányzat mögé! Kétségek nélküli átállásuk inkább azt valószínűsíti, hogy sohasem voltak Antall József mögött. Ma sem látják, hogy a kisgömböc nem azért falta fel a kereszténydemokratákat, a kisgazdákat, majd az MDF-et, mert vonzotta az értékrendjük, hanem mert éhes volt a területükre, és jól sejtette, hogy az átállók nem fogják megakadályozni az erősen balos berendezkedésben. Nem használják majd emlékezetfrissítésre az akkori parlamenti jegyzőkönyveket, hogy megnézzék, ki hol állt a’90-es évek elején. Így nem fogják észrevenni, hogy csak a konzervativizmus, a kereszténység nemzetileg felcicomázott jelszavaira volt szükség, nem pedig arra, aki ezt az értékrendet valóban képviselte. Sőt, ha mai állítások szerint csak 2010-ben történt meg a valódi rendszerváltás, akkor a réginek, a ’89-90-esnek Antall az egyik legnagyobb felelőse. Mit se változtat ezen, hogy 2013. december 13-án a felsőházi teremben Kövér László és Orbán Viktor mond emlékbeszédet. Ez nem folyamatos átvállalása egy örökségnek, hanem kimerevített pillanat. Az őszintétlenséget pedig elfedi az átállásban buzgó asszisztencia. Nekik segít minden „egyszerű” ember, akit nem érdekel a saját életútja. 

Németh László 1939-ben saját kérdésére adott választ: „Hát el lehet a múltat is veszíteni? Nem őrzi meg azt az írott emlékezet: a történelem? Valamit megőriz, csak mit. Adatokat nagyon sokféleképpen lehet csoportosítani. Följegyezhetnek rólam száz igaz tényt, s egy ellenségem mégis a leghazugabb élettörténetet készíti belőle. Egy néppel is meg lehet ezt tenni. Mert egy néphez is sok múlt fabrikálható – de csak egy az, amelyik hozzátartozik; amelyikből ösztönzést, tanulságot és lelket meríthet. Jaj neki, ha ebből kiforgatják.” (Kiforgatnak a múltunkból)

Egy születésnapi ünnepségen a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében vezető akadémikus Kundera alábbi szövegére hivatkozott, s ugyanazt említette egy későbbi televíziós műsorban a nemzeti meggyőződését hangsúlyozó történelem-tanárnő is. „A nemzeteket úgy likvidálják (…), hogy elveszik az emlékezetüket. Megsemmisítik könyveiket, műveltségüket, történelmüket. És valaki másféle könyveket ír, más műveltséget nyújt, és más történelmet gondol ki nekik. A nemzet aztán lassan nem érti jelenét, és elfelejti múltját.” (A nevetés és felejtés könyve – Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006. 201–202. l.) Kunderának ez a szovjet típusú honfoglalás kezdeteiről és a ’68 utáni helyzetről jutott az eszébe, a hetvenes években írta meg. Mivel az Akadémián én voltam a hoppmester, alkalmam volt emlékeztetni Németh László jóval korábbi szövegére, de az alkalom ünnepélyessége miatt nem mondhattam, hogy szerintem önkéntes történelemvesztés az is, ha nem tudjuk, hogy minek van magyar előzménye. Pedig a két idézet szemtágítóan jól megférne egymás mellett. Németh László azt látta veszélyesnek, ha egy népet mások forgatnak ki a múltjából. És Kundera is azt fájlalja, hogy „valaki másféle könyveket ír, más műveltséget nyújt, és más történelmet gondol ki… A nemzet aztán lassan (…) elfelejti múltját.”. Kunderát nehéz lenne megvádolni azzal, hogy faji szempontok lennének a mondataiban. Érdemes lenne ezen elgondolkodniuk azoknak is, akik Németh László hasonló mondataiban, mint sok minden egyébben, ilyesmit szimatolnak. Sőt, Németh László gondolata nekünk egy szempontból még fontosabb is lehet Kunderáénál. Az ő fogalmazása mintha jobban illene a mai Magyarországra. A Németh László által említett ellenségre utalok, aki a száz igaz tényből a leghazugabb élettörténetet képes előállítani bárki rovására. Ipari méretű napi gyakorlat ez ma már Magyarországon. Olyan kifinomult a technológia, hogy száz igaz tény se kell, kevesebb is elég a hazugsághoz, a legkegyetlenebb karaktergyilkosságokhoz (pl. öszödi beszéd, Sukoró- vagy UDZ-ügy, rendőrtábornokok pere, kémügy stb.). Ez se történhetne így, ha nem lenne meg az általános feledékenység, amellyel mindenki önként mond le a saját valódi élettörténetéről. Ezzel együtt a másokéról is.

Kundera nekik is beszél. A történelmet egészében ugyan még nem írták át mássá, de már írják. Könnyű vállalás, hiszen tőlünk el se kell venni a régit, a valódit, mert nem megőrizni, megérteni, hanem elhagyni akarjuk. A következmény: autark ország, autark gazdaság, autark politika, autark történelem- és természetesen autark jövőfelélés. És az értelmiség jelentős része jól megvan vele. Pedig legalább az úgynevezett nemzeti résznek tudnia kellene, hogy a határokon túli magyarokat Trianon óta kegyetlen módszerek sokaságával próbálják rávenni történelmü(n)k feladására, és ott mégsem sikerül tökéletesen. Itthon viszont semmilyen szempontból nem vagyunk otthon a történelmünkben. Egy fontos (nem kormányellenőrzés alatt álló) műsor vezetője indulatosan kétségbe vonja Bethlen István egész politikusi pályáját, és nagyvonalúan hozzácsapja Klebelsberg Kunóét is. Nem tudja, vagy elfelejtette, hogy a pártállam utolsó, de egyáltalán nem pártállami gondolkodású kormányának művelődési és oktatási minisztere, Glatz Ferenc hivatali szobájának falán Klebelsbergé volt az irányadó kép, a miniszter pedig Klebelsberg íróasztalánál ült, amelyet, mint történész, a régen eldobott limlomok közül bányászott elő valamelyik pincéből. Mire vezet ez az értéktagadó radírozás? Minden oldalon lehetetlen kiszabadulni a pontatlanság átka alól? 
Erről való töprengéseimet más szempontból erősítette tovább az, ami az idén nyáron Farkasházy Tivadar szárszói portáján történt. Szárszó akár az elmúlt háromnegyed évszázad sajátos magyar tükre is lehetne, ha nem fordítanánk ki ezt is a valóságos valójából. A makacsul vallott részigazságok egyre veszélyesebbek, mert eltávolítanak a történet komplex értelmezésének reményétől. Ráadásul a családi klozetet lefényképező újságírók már a kezdet kezdetén kibillentették a normális kommunikáció lehetőségéből a tartalmában amúgy szerintem is kérdéses, de vitára érdemes politikai találkozót. Aggasztó jel. Jól mutatja a magyar nyilvánosság minőségét. Holott Szárszó a magyar huszadik század egyik legfontosabb vitahelye volt. Egy későbbi, tehát reagáltató jellegű interjúban Farkasházy Tivadar szinte egyedül utalt Szárszó kultikus szerepére, vállalva 1943 emlékét. Arról a találkozóról sok elemzés született már, amelyek közül én Monostori Imréével értek egyet leginkább, de a történelemfelejtés és -tévesztés kárait ezek az elemzések sem szokták felvetni. Pedig a vastagodó guanot végre egyszer el kellene takarítani, hogy együtt láthassuk a valóság egészét!

Németh László és Erdei Ferenc vitájában az ellenkező politikai oldalakon felsorakozott népi írók, valóságkutatók megkerülhetetlen sorsproblémákat hoztak elő. Nemcsak a szellemi magaslatot tekintve lehetne irányadó a találkozó, hanem abban is, hogy legalább a népi táboron belül ellenkező politikai oldalak képviselői lehettek egyenrangúan jelen, és önfeladás nélkül voltak képesek a baráti vitaszóra. Ma már ez se megy. Figyelemre méltó jelenség. Szárszó sajátos tükre az életünknek abban is, hogy ’43-tól kezdve, és minden későbbi éledésében, szándékos félreértések, félremagyarázások áldozata lett. Két ilyen eset: 1973-ban Darvas József személye volt a neheztelések tárgya, mert hogyan tehette azt, hogy emléktáblát állíttat ’43-nak. Keveseknek jutott eszébe, hogy – bár evangélikus volt, és életének javarészében az ateistákkal tartott – gyónásként tette a harmincadik évfordulóra. Mindenkivel előfordulhat, hogy emberből van benne az ember. És praktikusan sem mindegy, hogy az elhallgatások évtizedei után egyáltalán szó eshetett Szárszóról. Láthattuk: az aczéli körökben épp a lelkiismereti visszaigazodás szándéka nem tetszhetett, hiszen ünnepi beszédében Darvas azt mondta, hogy Németh László „még a tévedéseiben is a nemzeti szolgálat etikus tisztaságát sugározta”. (Darvas József: Szárszó, 1943 – Emlékező beszéd a harmincadik évfordulón – ÉS, 1973. szeptember 8. 3–4. l.) Egy másik félreértés húsz évvel későbbi, 1993-ból való. Ennek az évfordulójára emlékeztek az idén. Húsz éve az Európába illeszkedő jobbközép kormányzás érdekében és a biztos választási vereség tudatában (kamikáze-kormány) Antall József miniszterelnök a végső erejét is radikális belső ellenfelei ellen összpontosította. Az akkori Szárszó ebben sem neki, sem az országnak nem segített, noha épp a szélsőjobb ellen szerveződött. Más kérdés, hogy mi volt az eredendő szándék. Tessék ma körülnézni! Itt van az eredmény! 

Most, ennek a találkozónak a húszéves évfordulóján hangütésként a 43-ast idézte Méray Tibor, de korántsem az egészet, amikor név nélkül a „kitűnő írót” említette, aki „azt a szörnyűséges mondatot” (egyébként shakespeare-i toposz) volt képes kimondani, hogy Shylocknak a szív kell. Történelmi vakság, embertelenség és a fájdalommal szembeni teljes süketség kellene a mondat védelméhez. Annyit mégis szabadjon megemlíteni, hogy maga a mondat sem a teljes zsidóságról szól, hanem az önkritikátlan bosszúszomjasról. És főképpen nem erről szól az előadás egésze. Egy akkori írásában Erdeinek is az volt a véleménye: „Meggyőződésem, hogy sem az a társadalmi rend, amelyet a magyar úri rend szolgál és képvisel, sem az, amelyet korcs és idegen polgárságunk (kiemelés tőlem, P. G. I.) tart fönn, nem alkalmas arra, hogy a magyar társadalom minden tagjának emberséges életet és szabad emberi méltóságot biztosítson, s ezzel életképessé és kultúratermővé tegye a magyar népet. És nem a »középosztályban«, hanem az olyan vezető rétegben hiszek, amely a magyar népnek igaz értékei szerint kiválasztott elitje, s minden uralkodói vagy kizsákmányolói hatalmaskodás nélkül, együttértő vezetője.” (Erdei Ferenc: Történelem és társadalomkutatás, Bp. 1984. 458–459.) A korcs és idegent vajon hogyan lehetett elfelejteni vagy szőnyeg alá söpörni? 

Méray Tibor most nem említette, de a ’43-as beszédnek van egy sokat vitatott másik gondolatsora is, amely nem része az előre leírt szövegnek, hanem rögtönzés az Erdei Ferenccel közvetlenül folyó vitában: „Tegyük fel, hogy van Új-Guineában egy párt, amely azt vallja, hogy Új-Guineának az angolokénak kell lennie. A másik szerint Új-Guinea csak a hollandok alatt lehet boldog. S most föláll valaki, és azt kérdi: Nem lehetne Új-Guinea a pápuáké?” Ezt a harmadik oldal fogalmának a magyarázataképpen adta elő Németh László. Voltaképpen azt mondta el, hogy félreértelmezik a gondolatát, ha azzal vádolják, hogy egy harmadikfajta társadalmi berendezkedést, egy új magyar utat képzel el. Kinek jó, hogy a körülötte lévő indulatok miatt ez a költői kép mindmáig nem a német-szovjet veszedelemre fordítódott le? Pedig ha megtisztítanánk, önként ajánlaná magát, hogy a székelyföldi magyar autonómia és általában a kisebbségi magyar autonómiaformák érdekében ma hasonló kérdéseket tegyünk fel.

Ha nem egyetlen perbe fogható mondatból ítélnénk, Németh László előadásának víziója úgy is felfogható lenne, hogy a „minőségszocializmushoz” keresi az irányt: „… ma az értelmiség a Noé bárkája. (…) S benne menti magát a jövő nagy utópiája is: az osztályok valódi összeölelkezése – egy megtisztult értelmiségi kultúrában.” 1956-ban az „emelkedő nemzet” Németh László-i fogalma is erre rímel. Ezt is látni lehetne. És talán azt is, hogy Németh László egy év múlva törölte, azaz maga vonta vissza az inkriminált mondatot azzal, hogy már az 1944-es, az Értelmiség hivatása kötetben sem szerepeltette. Ez, természetesen, nem ok a felmentésre, de hozzátartozik a teljességhez! A félig mondott igazság – csökevényes igazság. Ezért az sem elfogadható, ha 2013-ban úgy értelmezzük a hét évtizeddel ezelőtti előadást, mintha Németh László 1943-ban mindössze ezt az egyetlen mondatot mondta volna Szárszón, és tőle balra senkinek nem lettek volna csípős megjegyzései a polgárság minéműségéről, sőt, mintha e felfogás szerint a baloldal későbbi sztálinista tévelygései sem történtek volna meg. Ez a féloldalú emlékezés nagyon hasonlít arra, mint amikor Bibó István politikai alapesszéjéből, a Zsidókérdés Magyarországon 1944 után címűből, rendre kifelejtenek bizonyos részeket, épp azokat, amelyek a zsidóság és a kommunista párt háború utáni kapcsolatáról szólnak. Erdei Ferenc – igaz, már minden visszavonhatatlan történés után – a negyedszázados évfordulón beismerte: „Egyvalami azonban tökéletesen hiányzott az én gondolkozásomból is (…): olyasmiknek a sejtése, ami később a »személyi kultusz« címet kapta. Hogy a néphatalom és a szocializmus kivívása olyan dogmatizmus, voluntarizmus és személyi önkény torzulásait ölthesse, amint az bekövetkezett, arra nem voltak érzékszerveink, azért is lettünk olyan vakok és bénák vele szemben.” (Kortárs, 1968. augusztus. 1298–1299. l.) Németh László egészen biztosan nem volt az Erdei által említett vakok és bénák sorában, ugyanis már korábban, de a személyi kultusz éveiben mindenképpen azt hihette, hogy véglegesen a Tolsztoj- és Ibsen-fordítói gályapadon ül. Aki pedig egyetlen félmondatát idézve most megítéli őt, Rákosi kommunista pártjának aktivistájaként és a diktatúra lapjában, a Szabad Népben vállalt szerepet, küldött hazug koreai jelentéseket és személyes táviratot Rákosi elvtársának hatvanadik születésnapjára. (Nemes János: Rákosi Mátyás születésnapja, Láng Kiadó, 1988.) 

Most aztán jöhet az ellenáradat – immár nem csupán Németh László, hanem e sorok írója ellen is –, mert mégiscsak micsoda felvetések ezek egy élete javarészében megigazult történelmi szereplő ellen! És valóban, józanésszel ki tagadná, hogy Méray Tibor a Nagy Imre mellé állásával, 1956-tos vállalásával és az emigráció éveivel is a példaemberek sorába emelkedett? Méray épp annak lett példaembere, hogy a legveszélyesebb diktatúrák veszedelmeiből és erkölcsi dágványaiból is ki lehet váltódni, s teljesen új alapokra lehet helyezni az életet. Ehhez, nyilván, neki is az kellett, hogy magáról az életről legyen nagyon mély emberi látomása, amiben benne van más emberek megértése is. Ha tehát Németh László megítélése évtizedek múltán változatlanul majdnem csak egy félmondat értelmezésére szűkül, annak sajátos oka lehet. Talán a mai helyzet túlértékelése van benne. A félelem. Ám tévednek, akik a mai fülsértő hangzatok forrását Németh László hetven évvel ezelőtti félmondatában vélik felfedezni. Már csak azért is tévednek, mert – közelebbről látva –, ezek a fülsértők nem olvasták a szárszói beszédet, miképpen nem olvasták a Gyászt, az Iszonyt, a VII. Gergelyt, a Sámsont és a Galileit sem. Azok pedig, akik hatalmi pozíciókból eltűrik, hogy a múlt valóban félelmetes árnyai libbenjenek fölénk, úgyszintén nem ismerik Németh Lászlót. Épp középsenkik felmagasztalásával vannak elfoglalva az igazi nagyok rovására. Méray Tibor sem létezik a számukra, ebben bizony osztoznia kell Németh Lászlóval. Ha valamit, ezt a kiüresedést kellene értelmes emlékezésre átfordítanunk! És nem csak az általános feledékenység orvosolásával, hanem a féloldalú emlékezés és a részigazságok teljessé tételével.

.

Pálfy G. István

A Modern Magyarország Mozgalom elnökségi tagja

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://modernmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr125703570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

camilló 2013.12.22. 07:56:38

Nem védve Rákosit, de azért maradjunk a egy kicsit reálisak. Miért söpörték le a padlást? Talán azért mert a városokban éhen haltak volna az emberek, ha nem ilyen drasztikusan nyúltak volna a problémához. Persze ehhez gyártottak megfelelő ideológiát is. Talán az ilyen és hasonló eseteket mindig az adott kor tükrében kellene vizsgálni. Nyilván a padlássöpréshez hozzájárult sok más dolog is, hogy csak egyet említsek, az elhibázott megalomán első 5 éves terv is. Nem a lehetőségek tükrében, hanem a vágyak szerint állították össze. Ez lett az eredménye. Valószínű kevesen tudják, hogy a Szovjetunió egészen 1962-ig adott élelmiszer segélyt. Utána váltunk önellátóvá, köszönhetően a második szövetkezetesítésnek, ami kevésbé erőszakosan zajlott, mint az előző. Ennek a szövetkezetesítésnek köszönhető, hogy a magyar paraszt soha nem élt olyan jól, mint a Kádári időkben. Soha akkora fejlődés nem volt, és azóta sincs a falvakban. Antall szétverte mindezt! Lehet vitázni a magyar ipar akkori állapotáról, de beszédesebb erről a napokban nyilvánosságra került adat amit a baloldalisággal egyáltalán nem vádolható Bod Péter Ákos készített. Antall igenis felelős a felelőtlen privatizáció elindításáért a meg nem valósult Nagymarosi vízlépcsőért, amit többe került visszabontani, mint amennyibe került volna a felépítése. Felelős a mezőgazdaság szétveréséért, és sorolhatnám tovább! A blog jegyzőjének is szelektív az emlékezete, ha a saját szerepéről van szó. Ha emlékezetem nem csal a Kádári kor egyik üdvöskéje volt, aztán hirtelen átöltözött más színbe. Persze ezzel nem volt, és nincs ma sem egyedül! Elég ízetlen olyan emberektől olvasni a "létezett szocializmusról", akik a haszonélvezői voltak, aztán hirtelen megvilágosodtak.

Pálfy G. István 2013.12.30. 15:17:12

Mivel már megtettem, nem akarok újabb történelmi elemzésbe bocsátkozni. Magamról viszont annyit: a kor üdvöskéje a 70-es évek kezdetétől népi, narodnyik, nacionalista volt. Aczél György személyesen volt szíves közölni velem. Annyi politikai fegyelmit kevesen kaptak, mint én. Az utolsónak mondott figyelmeztetés a Bibó-temetésen való részvételem volt. A 80-as évek elején a Brezsnyev-születésnapot állítólag megsértő, a Sztálin születésnapra emlékeztető összeállításom miatt tanácsoltak el a TV-Híradótól, melynek később, egy más történelmi helyzetben a főszerkesztője lettem. A legsúlyosabb fegyelmimet a Tiszatáj betiltása elleni tiltakozás aláírása miatt kaptam. A végső a Hitel megindításárt tett szűkkörű aláírásom volt (néhány valódi óriás és bátor ember körében). Üdvöskeként nekem sikerült állástalan diplomássá lennem abban a rendszerben is, noha szabad bejárásom volt Illyés Gyulához, Csoóri Sándorhoz, Sütő Andráshoz. Lakitelket pedig már az 1978-ban, a Fiatal Írók Találkozóján támogattam. Tessék elolvasni az írásomat Veres Péterről! Nem baj, ha valaki erre nem emlékszik, de ne ítélkezzen! És nem mondjon ízetlenséget!