2017 júniusától Magyarország hadban áll. 72 évvel a II. világháború után. Tudtuk, sejtettük, hogy előbb-utóbb újra fegyverek döreje töri majd meg a csendet, de azt, hogy éppen most, amikor egy büszke európai ország lettünk, erre igazán nem számíthattunk.
No, de ne morfondírozzunk tovább, nézzük meg ki is az ellenfél, milyen esélyünk van ellene, mennyire vagyunk felkészültek honunk védelmére.
A kép forrása:24.hu
Az ellenség, aki hadat üzent nem más, mint Soros György. Hát nem könnyű. Mit is tudhatunk róla? 86 éves, illetve augusztusban már 87 lesz. Ez jó ómen! Van egy olyan érzésem, hogy nincs már a csúcson (ahogy szegény Klicsko is megjárta...). Szerintem a gyorsasága sem a régi, úgyhogy a TEK-es Audi Q7-esek jó eséllyel vehetik fel vele a versenyt. Úgy láttam a tévés felvételen, hogy nagyothalló készüléket visel. Ez fontos! Ha nyerni akarunk, akkor lábujjhegyen mögé kell osonni és kis szerencsével nem fogja meghallani. Persze ne higgyük, hogy könnyen adja majd magát. Azt mondják, van egy nagy kövér afro-amerikai szakácsnője, akinek 40-es bicepsze van és nagyon kolerikus alkat. A sofőrje, Sam szintén veszélyesnek tűnik, bár úgy tudjuk meleg és sosem tudna megütni még rosszarcú törzsőrmestert sem. Aztán ott van még Jimmy, a kertész. Ha van egy kis szerencsénk, ő lesz a gyenge láncszem. Állítólag több éve nem kapott Dzsordzsitól fizetésemelést és 500 dollárral meg lehet vásárolni. Ez mondjuk nem túl korrekt terv, de egy háború nem mindig a grál lovagok között zajlik.
Milyen háborúra számíthatunk? Ismerve Sorost, valószínűleg villámháborúra készül. A rossz nyelvek szerint tavaly vett egy 300 lóerős Hummert (pont olyat, amilyennel beszakadt egy derék honfitársunk a Balatonba). Ha ez igaz, akkor sok jóra nem számíthatunk. Ha fel tud jönni vele az M1-en Budapestre, akkor itt már várják a Transparency International aktivistái. Ezt mindenképpen meg kell akadályozni, mert ők több tucatnyian vannak és nagyon elszántak. Ha nem tudjuk megakadályozni, hogy Soros az ő segítségükkel bejusson a Krétakörbe, akkor még nagy baj is lehet, mert az a Gulyás gyerek több tucat lufit töltött meg jó előre okkersárga temperafestékkel. Háááát, mondom én, hogy nem lesz könnyű. Főleg, ha az Eötvös Károly Intézet is odacsap! Ez a sok fontoskodó jogász, kész gutaütés. Mindig jönnek azokkal a hülye alkotmányos jogokkal, dobálóznak az ellensúlyokkal és tapossák a fékeket. A dögök! Pfúj! Na, meg itt van az a TASZ, már a neve is a szovjet időket idézi. Védik a szabadságjogokat. Mintha olyanok léteznének! És akkor még meg sem említettük az Átlátszót, meg a 444-et, akik egy tisztességes sort sem tudtak még leírni a rezsiharcról sem, hát akkor egy ilyen háborúról hogy adnának korrekt tájékoztatást.
No, de ne nyavalyogjunk, a győzelem a mienk lesz, mert mi vagyunk a NEMZET, csupa nagy betűvel és mi az Alaptörvényben biztosított kétharmadunkkal le fogjuk győzni Sorost, azt a piszok spekulánst, aztán viheti majd innen a migránsait egy másik földrészre, mert mi az egész Uniót fogjuk felszabadítani, persze, ha megfizetik! Csak egy dologban vagyok bizonytalan: mi a fenét fogunk csinálni, ha már mindenkit megvédtünk és minden ellenségünket legyőztük? Ó, csak az a fránya béke el ne jöjjön!
Bartha Péter
elnökségi tag, MoMa