ha képtelenek vagytok megérteni, hogy ez a közösség nem elnyomó katonai hatalom, hanem magasrendű civilizációs értékek önként vállalt közössége
- ha azt hiszitek, hogy ugyanúgy semmibe vehetitek az európai jogállamot, mint ahogy hazánkban szétvertétek,
- ha a jogot úgy értelmezitek, hogy szabadon választhattok az előnyökből, de áldozatot sohasem kell hozni,
- ha úgy vélitek, hogy mások pénzét nyálcsorgató módon sóvárogva ezért cserébe nincs feladat, netán kötelesség,
- ha azt hiszitek, hogy az EU-ban elfogadják, hogy nektek a közösség csak arra kell, hogy más pénzéből a maximumot ellopjátok,
- ha azt gondoljátok, hogy kormánypolitikai rangjára emelt folyamatos hazudozással megmérgezhetitek a magyar nemzet lelkét,
- ha arra számítotok, hogy az EU papírtigris és elnézi nektek azt, hogy "Soros-tervnek" hazudjátok az elemi (keresztény?) szolidaritást,
- ha nemzeti konzultációt szerveztek az Európai Unió ellen és közben azt hiszitek, hogy Merkel és Juncker majd tapsolni fog nektek.
Legyetek egyenes gerincű, karakán, büszke, kemény tökű legények, akik visszautasítják a pénzt, az európai alamizsnát. Nézzétek meg bambán, mire juttok egyedül.
Lépjetek ki az EU-ból, mégpedig azonnal. Akkor nem kell végrehajtani az Európai Bíróság határozatát.
Ha viszont nagyon kell mások pénze mocskos hatalmatok fenntartásához és potyaleső lakájaitok szájának betöméséhez, akkor maradjatok csendben. Ha remeg a térdetek, akkor ne szervezzetek hazug és hamis nemzeti konzultációt a magyar adófizetők pénzén.
Ha gyávák vagytok és nem meritek vállalni a magyar nép előtt otromba hülyeségeitek logikus következményeit, akkor kuss!
Bokros Lajos
elnök
Modern Magyarország Mozgalom