A huszonkettedik évszázad elején Magyarország lakossága 5 millió fő. Ez fele annak, mint ami a kommunizmus bukása után reményteljesen átélt ezredforduló idején megfigyelhető volt. Az azóta eltelt több, mint száz esztendő folyamán kivándorolt hazánkból kétmillió, elsősorban fiatal, tehát munka- illetve nemzőképes magyar állampolgár. Az itthon maradt népesség körében dúl az egykézés és uralkodóvá lett a gyermektelenség. A szülőképes korú nőkre alig több, mint egyetlen gyermek jut. Ez kevesebb, mint fele annak, ami a magyarországi népesség megmaradásához statisztikai értelemben szükséges lenne. Kivándorlás nélkül számítva az ország lakossága három millió fővel csökkent. Vajon mennyi lesz 2216-ban?
Ha egyre kevesebb a fiatal és a jól kereső, netán adófizető munkavállaló, akkor nem csoda, hogy az idősek nyomorognak. A nyugdíjak reálértéke immár száz éve folyamatosan csökken. Az idősek gyorsan szerényedő jövedelmükből arányosan egyre többet kénytelenek költeni élelmiszerekre és gyógyszerekre. Lakhatásra, rezsire egyre kevesebb jut. Gyorsan halmozódik a hátralék, a kifizetetlen számlák tömege. Havonta több száz portán végleg kikapcsolják a villanyt és elzárják a gázt. A magányos öregek körében futótűzként terjed a hajléktalanság. Éhezés, betegség súlyosbítja azok helyzetét, akik az utcára, vagy szerencsés esetben, legalább télen, hajléktalanszállóra kerülnek.
A kép forrása: mmonline.hu
Ördögi kör
A kilátástalanság perspektívája mindig visszaüt. A lefelé futó spirál ördögi kört formál. Csökken a nyugdíj, vagy nem is lesz? A fiatalok túlnyomó többsége már nem fizet nyugdíjjárulékot. Így még kevesebb lesz a mai idősek nyugdíja, és még biztosabb, hogy a mai fiataloknak pedig már egyáltalán nem lesz nyugdíja. A szegénység önbeteljesítő jóslat.
A jómódúak egyre vékonyuló rétegét mindez kevésbé érinti. Önkéntesen takarékoskodnak és megtakarításaikat befektetik – külföldön. Miért is tennék ezt itthon, amikor már nincsenek megbízható befektetési formák, a bankok többsége elment, az értéktőzsde bezárt, az államkötvényekbe fektetett összegeket a kormány rendszeresen ellopja, vagy módszeresen dézsmálja. Viszont ha nincsenek pénzügyi befektetések, akkor a vállalkozó magántőke is elmenekül. Minek itthon üzemet építeni, gyárat bővíteni, szolgáltatást fejleszteni, amikor hanyatlik a gazdaság és egyre csökken a fizetőképes kereslet? Ez is önbeteljesítő jóslat, önmagát erősítő ördögi kör.
2116-ban nemzeti fizetőeszközünk változatlanul a forint, noha értéke rohamosan csökken. Horvátország, Románia és Bulgária évtizedek óta az eurót használja és jóval gazdagabb.
Szemléletes példája a hanyatlásnak a hazai ingatlanpiac. Gyorsan fogyatkozó és látványosan szegényedő népesség tulajdonában a házak és a lakások értéke nem növekedhet. Jövedelem nélkül nincs vagyon. Újratermelhető jövedelem nélkül semmiképpen sem lehetséges vagyongyarapodás.
Magyarországon már régóta nem épülnek új lakások, mert a még megfelelő minőségű építőanyag olyan drága, hogy az új épületek sokkal többe kerülnének, mint a meglévő ingatlanok. Ráadásul üres, elhagyott lakások tömege áll rendelkezésre, természetesen rohamosan pusztuló állapotban.
A felére csökkent országos népességszám azt jelenti, hogy több, mint ezer magyarországi falu teljesen elnéptelenedett. (Ezeken a településeken a házak értéke nulla.) Először bezárt az óvoda, majd az iskola, aztán elfogytak a munkahelyek, végül elköltözött az önkormányzat, kiürült a templom és a kocsma. Utolsónak maradt az idősek otthona, ahonnan lassan, panasz nélkül, csöndes belső fájdalommal elmentek a gondozottak. Távozásukat felgyorsította a magány, a mélyszegénység és a közösségi egészségügyi ellátás összeomlása.
Érdemes megtekinteni, hogy néz ki Budapest, az ország egykor fénylő fővárosa, a történelmünkben sokszor pusztuló vidék és falu kissé kacér ellenpólusa. Nos, a látvány szívszorító.
A hajdan oly dölyfös Nagykörút épületeinek fele aládúcolt, omlik a vakolat. A rosszul öltözött járókelők szeméthalmokat kerülgetnek (mint már most is például a nyolcadik kerületben). Az üzletek kirakatainak kétharmada be van deszkázva (mint már most is a Thököly úton a Baross tér és a Dózsa György út között), rajtuk krétával firkafelirat: kiadó. De senki nem óhajt Budapesten boltot nyitni. Minek, ha nincs belőle nyereség?
Ami még nyitva van, az olcsó és rossz minőségű élelmiszert, illetve piperecikkeket árul. Másra a tömegnek már nincs pénze. A fővárosban a munkanélküliség harminc százalékos, a fiatalok több, mint fele nem talál némi megélhetést biztosító munkát.
Roncstársadalom
A munkanélküliség alternatívája a bűnözés. Nélkülöző és semmittevésre ítélt fiatalok mindig és mindenhol olcsó prédái a szervezett alvilágnak. A maffia pedig abból él, hogy védelmi pénzt szed a kisüzletek tulajdonosaitól (mint már napjainkban) – ezért is menekülnek el Magyarországról a kisvállalkozók.
A fiatalok körében dühöngő járványos munkanélküliségnek másik alapvető oka a piacképes szaktudás hiánya. (Akinek ilyen mégis volt, az már elment az országból.) A fiatalok zöme csak néhány évig jár iskolába. A megmaradt népesség közel fele funkcionálisan írástudatlan – ami azt jelenti, hogy noha képes elolvasni egy szöveget, de nem érti meg annak tartalmát.
Az oktatás silánysága az egyik legfontosabb jellemzője a hazai közszolgáltatások általános pusztulásának. A hanyatló gazdaságban csökken az adóbevétel, az állam pedig akkor sem lenne képes többet költeni az oktatásra, ha szándékában állna. De nem áll szándékában, mert kiművelt emberfők sokasága helyett a kiműveletlen emberfők szaporításában érdekelt. Buta és bamba, önálló gondolkodásra, véleményalkotásra, illetve bátor, együttműködő és főleg együttérző (szolidáris) társadalmi fellépésre már alkalmatlan egyedek alkotják a felkészületlen és faragatlan, de egyre hangosabb és harciasabb oligarchia társadalmi bázisát, engedelmes szavazótömegét.
A társadalom alapszövetét szétrágta, az állam működését pedig végletesen eltorzította a korrupció. Semmit nem lehet elintézni baksis nélkül, hiszen a közösségi szolgáltatások – egészségügy, oktatás, közigazgatás - nem működnek. Rosszul fizetett, kiképzetlen közszolgák élősködnek a lakosság nyakán. Megalázóan kevés pénzért és nagy veszélyek vállalásáért nem megy el senki rendőrnek. Aki mégis elmegy, az hivatásos útonálló lesz: a népből rendszeresen kisajtol némi kiegészítést. Ezt jogosnak tekinti, mert főnökei a politikával hézagmentesen összefonódott szervezett alvilágot kiszolgálva gazdagodnak. Szánalmas ez a gazdagság, szánalmas az így megvásárolt lélek. De nincs mit tenni, élni kell. Kiugrani pedig nem lehet.
Magyarországról eltávoztak a külföldi befektetők. Kiüldözte őket a nacionalizmus, az állami erőszak, a jogbiztonság hiánya. Megvalósult a sokak által hőn óhajtott zárt gazdaság és a zárt társadalom. Sokan nem gondolták, hogy mindez szegénységgel jár, de most saját bőrükön tapasztalják. Végzetes tévedés.
A nyomorúság olaj az erőszak tüzére. Bandák háborújától hangos minden város és vidéke. Nem divat többé tisztelni a magántulajdont, nem szokás betartani a piaci szerződéseket, a fizetési határidőket. Bírósághoz sem érdemes fordulni, mert úgyis az nyer, akinek több pénze, vagy hatalma van.
Az adócsalás a legsikeresebb nemzeti tömegsport. Kinevetik azt, aki adót fizet. Itt is működik az ördögi kör és az önfelmentő magyarázat: minek fizessek adót, amikor mások nem fizetnek, az állam nem ad érte cserébe jó minőségű szolgáltatásokat, túl sokba kerül az állam saját működése, úgymond „száraz futása” és a pénz maradékát úgyis ellopják?
Fekete lyuk
Hosszas habozás és politikai huzavona után Magyarországot 2085-ben kizárták az Európai Unióból. Indok: a demokrácia és a jogállamiság alapértékeinek sorozatos és durva megsértése. Noha más tagállamban is van nem kevés híja az európai értékek érvényesülésének, megállj kellett végre parancsolni a negatív folyamatoknak. „A hangsúly éppen a statuáláson van.”
Az uniós pénzforrások kimerülése, kiesése felgyorsította a hanyatlás és a kivándorlás folyamatát annak ellenére, hogy a kizárt ország munkavállalói nem élvezhetnek másokkal azonos jogokat. Új célpontjai nyíltak meg a magyarok kivándorlásának. Sokan igyekeznek átjutni Szlovákiába, még többen Romániába. Mindkét országban megjelentek a szellemdús plakátok: koszos magyar, ha hozzánk jössz, nem veheted el a hazaiak munkáját! Felépült a szögesdrót kerítés a szlovák és a román határon.
A magyarországi értelmiség zöme nem vette észre, mikor lopta el a korrupt kormány az ország jövőjét. A szellemi restség évtizedekig vegyült a kiszolgáltatottsággal. Pedig a hatalmasok nem kiskanállal adagolták a megfélemlítést és a megaláztatást. Lehetett volna ellenállni, akár egyénileg, akár kollektíve, de gerinc, ész és szív kellett volna hozzá. Lehetett volna lázadni, amíg nem késő. De az ország írástudói – persze nem mindenki –, a könnyebbik ellenállást választották és szépen lassan, szinte észrevétlenül lemondtak az értelmiségi lét kettős lényegéről: a szabadságról és a szolidaritásról.
Fekete lyuk keletkezett a Kárpát-medence közepén. Hová tűnt az alkotóerőtől duzzadó, büszke és békés Magyarország?
Szabadság és Szolidaritás
Senki se csodálkozzon azon, hogy felvázoltam a magyar apokalipszis egyik lehetséges forgatókönyvét. Természetesen azt kívánom, hogy ne valósuljon meg. Naponta küzdök azért, hogy véget érjen a huszonegyedik századi kisiklás, hazánk gazdasági és társadalmi hanyatlása, kulturális és erkölcsi romlása. Nem szajkózom önfelmentő módon, hogy a küzdelem kilátástalan, vagy vesztésre áll. Egyrészt azért, mert ha így lenne, akkor is dolgozni kell, másrészt nincs így. Nem lehet így.
Az avítt és közveszélyes nacionalizmus, az újfent divattá vált múltba révedő ócska populizmus helyébe a modern világ két, számomra legfontosabb értékét helyezem: a szabadságot és a szolidaritást. Erről nyitok cikksorozatot ezzel az írással.
Nem szükségszerű az apokalipszis. A történelemben semmi sem eleve elrendelt, semmi sem szükségszerű. Mindig van választási lehetőség, minden az ember döntésén múlik. Még az sem igaz, hogy a társadalmi, politikai, szellemi és erkölcsi folyamatokat minden körülmények között alapvetően a gazdaság határozná meg. (Ha így lenne, nem szavazták volna meg a britek a kilépést az Európai Unióból). Ha valami igaz, akkor sokkal inkább az, hogy szabadságtagadó diktatúrában a politikai felépítmény határozza meg – a valóságban tönkreteszi – saját maga gazdasági alapját semmint fordítva.
Szabad piacgazdaságban és érett jogállami demokráciában a társadalmi cselekvés minden területe (gazdaság, technológia, jog, politika, kultúra, erkölcs, stb.) között kényes kölcsönhatás, szükségszerű egymásrautaltság, finom egyensúly érvényesül.
Harcolunk tehát az apokalipszis ellen, szóval és tettel, tollal és becsülettel. Van rengeteg ötlet, tudható, hogy mit kell tenni. A lista szinte végtelen. A legfontosabb teendőkből igyekszem majd felvázolni havonta egyet. A cikksorozat címe az lesz, hogy „Levelek a szabadságról és a szolidaritásról”
Előre köszönöm a magyar társadalom megtisztelő figyelmét.
Bokros Lajos
elnök, Modern Magyarország Mozgalom
(A Magyarország 2116 c. írás megjelent az Élet és Irodalom 2016. augusztus 19-ei számában.)
