Ezen a héten a hazai sajtó sekély állóvizét felkavarta a feltétel nélküli állampolgári alapjövedelem körül kibontakozó vita dagadó árhulláma. Megjósolható, hogy az élénk érdeklődés maximum egy hétig fog tartani. Ez igen sajnálatos, hiszen a szegénység enyhítése a hazai közpolitika állandó témája kellene, hogy legyen. A rendkívül alapos vitaindító dolgozat is megérdemelne némi valódi elismerést és érdemi bírálatot.
A LÉT-tanulmány körül kibontakozó felszínes vita eleve megbicsaklik azon, hogy nem tudjuk, kire gondolunk: minden magyar állampolgárra, avagy kizárólag a szegényekre, a rászorultakra. Pedig legelőször éppen ezt kellene tisztázni. Ha minden felnőtt magyar állampolgár kapna havi 50 ezer forintot, minden gyermek pedig 25 ezret, akkor a jómódúak sincsenek kizárva. Ezzel a megoldással nemcsak az a baj, hogy felesleges először elvonni a jómódúaktól adó formájában temérdek jövedelmet csak azért, hogy azután ők is kapjanak fejpénzt állampolgári jogon. Sokkal nagyobb probléma, hogy a megtermelt jövedelmek újraelosztásának ez a felesleges körhintája olyan méretűre növelné a hazai államháztartást, ami tönkretenné, megfojtaná a magyar gazdaságot.
Forrás: kirtland.edu
Ha viszont elfelejtjük a feltétel nélküli alapjövedelemből a "feltétel nélküliséget", akkor azonnal felmerül a szociálpolitika örök problémája: ki legyen jogosult jövedelmi támogatásra? Magától értetődő, hogy a szegénységi küszöböt nem lehet abszolút értelemben, tértől és időtől függetlenül meghatározni. Ha viszont a jelenlegi hazai viszonyokból indulunk ki, akkor eljutunk oda, ami minden körülmények között a szociális ellátás alapvető dilemmája: valamely objektív körülmény fennállása esetén, tehát alanyi jogon, automatikusan járjon a jövedelem kiegészítése, avagy kérvényezés és ezt követő hatósági mérlegelés tárgya legyen objektíve nem egyértelműen meghatározható helyzetekben?
A LÉT-tanulmány ebben a kérdésben nagyon világos és ez a lényege: kizárólag az alanyi jogosultságot tartja elfogadhatónak. Tiszteletre méltó álláspont. Vajon ésszerű-e?
Ha az alanyi jogosultságot kizárólagos szociálpolitikai rendező elvként tételezzük, akkor tökéletesen pontos, minden kétséget és így mérlegelést kizáró, "vízhatlan" meghatározást kellene adni a szegénységre. Ezzel azonban a LÉT-tanulmány mindvégig adós marad. Ez nem csoda: nem lehet ilyen meghatározást találni. Marad tehát a rászorultság mérlegelése és tökéletlen kísérletek további sorozata arra, hogy a rászorultak minél nagyobb köre automatikusan, nagyjából objektív feltételek megléte esetén kapjon jövedelemkiegészítő támogatást.
Ilyen feltétel három létezik: (i) gyerekek, esetleg eltartottak száma, (ii) munkanélküliség, (iii) rokkantság, munkaképtelenséget eredményező egészségkárosodás.
Ezt a három majdnem objektívnek tekinthető körülményt lehet alanyi jogon járó támogatások feltételeként rögzíteni és nagyjából így is tesz a világban minden valamennyire is hatékony szociálpolitikai rendszer. Természetesen a legnehezebb feladat ezután következik: egyrészt meghatározni a szóban forgó objektív feltételek támogatást eredményező küszöbértékét - hány gyerek, mennyi idejű munkanélküliség, mekkora egészségkárosodás, stb. - másrészt a küszöbértékhez tartozó és nyilván növekvő költségvetési támogatások mértékét.
Az állampolgári alapon járó jövedelem ötlete figyelmen kívül hagyja ezeket az alapvető problémákat, ezért gyakorlati jelentősége nincs. Ha az alanyi jogosultsághoz nem tartozik mérhető és ellenőrizhető, valamennyire is objektív követelményrendszer akkor visszajutunk oda, hogy minden állampolgár jogosult a támogatásra. Ez pedig - mint láttuk - egyrészt értelmetlen, másrészt nem tükrözi a tanulmány íróinak szándékát sem.
Lényegtelen szinte ezek után, de azért leszögezem: a munkára való ösztönzés a társadalmi összetartozás és gazdasági hatékonyság első feltétele. 50 ezer forintos alapjövedelem ígérete mellett 200 ezer forintos minimálbérre lenne szükség ahhoz, hogy a jelenlegi csaknem ötven százalékos adóék mellett a minimálbéres dolgozónak maradjon legalább kétszer annyi, mint amennyi munka nélkül is megilletné. Nyilvánvaló, hogy a magyar gazdaság termelékenysége nem enged meg ilyen magas minimálbért. Az 50 ezer forintos alapjövedelem már itt elvérzik.
Végül, de nem utolsósorban egy konzervatív párt nevében kijelenthető, hogy szigorúan mért és nyilvánosan ellenőrzött rászorultság nélkül semmiféle szociális támogatás nem elfogadható. Nem azért, mert én kőszívű vagyok, hanem azért, mert az adózásnak azt a fokát, amit az alapjövedelemhez szükséges költségvetési újraelosztás igényelne, a magyar társadalom dolgozó egyharmada önkéntes szolidaritás alapján nem fogadja el. Az alapjövedelemhez durva kényszerszolidaritás kellene, ami a szabadsággal és a demokráciával nem egyeztethető össze. Nem beszélve arról, hogy ezzel búcsút mondanánk a gazdasági növekedésnek.
.
Bokros Lajos
A Modern Magyarország Mozgalom elnöke
