Kilenc év után idén májustól újra állami tulajdonba kerül az Antenna Hungária (AH). Ezzel olyan hihetetlen monopolhelyzet alakult ki, ami demokráciában legalábbis aggályos!
A hatalom által létrehozott új médiahatóság, amely egyoldalúsága miatt hovatovább médiacsendőrségként és hűséges haverok finanszírozójaként működik, a digitalizálással elvesztette a sugárzási jog fölötti kontrollját, mert az az AH-nál maradt. Nem csoda hát (csak elképesztő), hogy ezzel a kétes üzlettel a sugárzás és csatornaelosztás maradék függetlenségét is felszámolta a hatalom.
Az állami kézbe került AH a kormány számára elképesztő felületet biztosít, mert csak azok kerülhetnek be az alapcsatornák közé, akiket ők arra "elhivatottnak" találnak. Magyarán, azt nézzük, azt hallgatjuk, amire ők azt mondják, hogy szabad!
A döntés se széleskörű tiltakozást, se nagyobb érdeklődést nem váltott ki se szűkebb szakmai, se politikai körökben. Tisztában vannak azzal, mit is jelent valójában a kormány által bejelentett döntés?
Forrás: freshonthenet.co.uk
Nézzük, mit is csinált eddig az AH? Jelenleg a digitális földfelszíni sugárzásra alkalmas platformra, azaz a multiplexekre úgy lehet felkerülni, hogy az adott műsorszolgáltató nem kevés pénzt fizet az Antenna Hungáriának. Ezért a jelentős összegért cserébe az AH beteszi a jelentkezőt a csatornakiosztásba.
A multiplexekről való műsorszórás elérése az alapcsatornák esetében ingyenes, azaz úgy funkcionál, mint régen az analóg csatornák (persze, csak akkor, ha van hozzá antennánk és STB-beltéri egységünk). Abban a pillanatban, amikor állami kézbe kerül az AH, a kormány számára elképesztő felületet biztosít, mert csak azok kerülhetnek be az alapcsatornák közé, akiket ők arra "elhivatottnak" találnak. Magyarán, azt nézzük, azt hallgatjuk, amire ők azt mondják, hogy szabad.
Ez nem csak az alapcsatornákra vonatkozik, amelyek elosztási kötelezettsége elvileg a médiatörvényben/hírközlési törvényben meghatározott kötelezettség, hanem az "Extra" csomagra is.
A multiplex kapacitása szűkös, nem férhet rá mindenki, és majd a kormány embere dönti el, ki kerülhet fel erre a platformra, csilliókért, ha nekik úgy tetszik. Persze az okosak mondhatják, hogy de hát ott van a kábeles, meg a műholdas platform. Nos, igen, valóban, a T-csoport, a UPC, illetve lassan már a Digi is tárt karokkal várják a műsorszolgáltatókat, csak a bibi az, hogy addig, amíg a multiplexre való felkerülésért a műsorszolgáltató fizet, addig a többi platform esetében az elosztó/terjesztő fizet a műsorszolgáltatónak.
Egyértelmű, hogy teljesen más üzleti modell alapján működik az AH, és a másik platformokat (kábel, műhold) üzemeltető elosztó, tehát olyan hihetetlen monopol helyzet alakult ki, ami régen a diktatúrák jellemzője volt.
A korábbi alkotmányunk és a médiatörvény pont a média sokszínűségét hirdette, ami most már nem cél. 10-15 évvel ezelőtt nem lehetett egy tulajdonosi kézben elosztó, terjesztő, szolgáltató, bár az is igaz, hogy különféle trükközésekkel ezt is ki lehetett játszani. Nos, most már trükközni sem kell, ismét állami tulajdonban a stratégiai szempontból kritikus rádiós és tévés infrastruktúra, valamint a szétosztás.
Innentől kezdve, még ha lenne is igény, pénz más típusú csatornákra, műsorokra, hiába is indítanak el egy vállalkozást, nem tudnak eljutni az emberekhez. Ezzel a magyar média kivéreztetése befejeződött, értelmét veszti Magyarországon a sajtószabadság kifejezése, és sérül az információhoz való hozzájutás szabadsága. Ez tényleg senkit nem érdekel?
Modern Magyarország Mozgalom