„A magyar gazdaság is felszabadulna egy óriási tehertől, de a Fidesz is biztosabban nyerne – akár újra kétharmaddal – 2014-ben, ha sikerül a kormánynak megtalálnia azt a formulát, amivel a devizahitelek ügyét véglegesen megoldhatná.” Ezzel a mondattal kezdődik Sebestyén István cikke a „Hetek” július 26-i számában. 

Tegyük félre azt a jóslatot, hogy a Fidesz mindenképpen nyer, persze ha „megoldja” a devizahitelesek problémáját, akkor biztosabban. Vegyük szemügyre azt az állítást, hogy a magyar gazdaság úgymond „felszabadulna egy óriási tehertételtől”.

Előrebocsátom: hiú ábránd, amivel felelőtlenség etetni a közvéleményt. A közpolitikában és a valóságban nincs olyan, hogy „véglegesen megoldani” egy legalább ötszáz milliárd forintos veszteségből származó problémát. Ráadásul úgy, hogy a magyar gazdaság egésze egycsapásra megszabaduljon egy óriási tehertételtől - hacsak nem érnek be az újsütetű „keleti politika” gyümölcsei és nem állít ki egy ekkora csekket a magyar kormány iránti mérhetetlen hódolata jeléül egy szaúdi herceg, vagy az azerbajdzsáni elnök.

Múlt heti írásomban részletesen taglaltam, hogy a kormány csak arról dönthet, hogy ki és milyen mértékben viselje a keletkezett veszteséget. Rámutattam arra, hogy a veszteség olyan hatalmas, hogy azt nem lehet és nem is szabad teljes egészében az állam mögött álló adófizetőkre, illetve a bankok mögött álló betétesekre hárítani. 

Jó megoldás nincs, de jobb megoldás van. Ez a veszteség csökkentése, ami első helyen a forint árfolyamának komoly mértékű megerősödését igényelné.

Ma, amikor a határon átnyúló tőkeáramlás teljesen szabad, a magyar valuta minden tőkeművelet esetén korlátlanul átváltható (konvertibilis), akkor a forint árfolyamát nem egyoldalúan a hazai bankrendszer, vagy a jegybank, hanem főleg a nemzetközi piaci folyamatok alakítják. Tetszik, nem tetszik, a magyar forint árfolyama mindenekelőtt attól függ, hogy mekkora a hazai fizetőeszköz iránti hazai és nemzetközi befektetői kereslet. Ezt pedig a hazai gazdaság fejlődésével kapcsolatos piaci várakozások alakítják, ami mögött elsősorban a kormány gazdaságpolitikájába vetett bizalom húzódik meg. 

A mai „unortodox” – értsd ésszerűtlen, szakszerűtlen és becstelen – gazdaságpolitika helyett lehetne ésszerűt, szakszerűt és becsületeset folytatni ami elsősorban két dolgot jelentene: egyfelől olyan költségvetési politikát, ami az államháztartás hiányát hitelt érdemlően a három százalékos küszöb alatt tartaná, másfelől olyan erős szerkezeti reformokat, amelyek azonnali lökést és folyamatos ösztönzést adnának a magyar gazdaság növekedésének. 

Mind a költségvetési politika, mind pedig a nagy reformok szemszögéből kiemelt fontosságú az összes ragadozó jellegű, az érintett vállalatok zömét  veszteségbe hajszoló és jobbára kiszámíthatatlanul alakuló szektorális adó megszüntetése. Ezek megléte hosszú távon is gátja a beruházásoknak, mert egyértelműen azt az üzenetet küldik a piac önálló szereplői felé, hogy a mai kormány örül a veszteségeknek, nem érti, hogy a modern kapitalizmus nem parancsgazdaság. Az önálló érdekek mozgatta kapitalista piacgazdaságban  a tőketulajdonosok bizony csak akkor fektetnek be, ha joggal és biztonsággal számíthatnak a tőke megtérülésére, gyarapodására.

Kép forrása: thedoctorschannel.com

Ha a svájci frank és az euró árfolyamát vissza lehetne vinni akárcsak a 225 és a 280 forintra és ezen szintek körül stabilizálni, akkor remélhető, hogy a devizahitelesek jelentős része képes lenne a folyamatos törlesztésre. Azok esetében, akik valóban rászorultak, mert elvesztették munkájukat, vagy más okból szegények, a pénzintézetek önérdekből segítséget nyújtanak. Lehet kisebb lakást felajánlani a bajbajutottaknak és régi devizahitelüket alacsonyabb részletfizetésű forinthitellel felváltani. Lehet némi életet lehelni a tetszhalott Nemzeti Eszközkezelőbe úgy, hogy korlátozott költségvetési támogatással belépjen az ingatlanpiacra és elősegítse a lakáscseréket. Lehetne tisztességes és betartandó megállapodást kötni a bankokkal arról, hogy a bankadó, a forrásadó és a tranzakciós illeték eltörlése fejében mekkora veszteséget képesek és hajlandók saját tőkéjük terhére lenyelni.

Világosan látszik, hogy a követendő gazdaságpolitika iránya pontosan az ellenkezője kellene, hogy legyen annak, mint amit az Orbán-kormány követ. Erre azonban semmi remény. A jelenlegi kormány önelégült módon kerget egy olyan délibábot, ami a gúzsbakötött gazdaságtól, a monopóliumokkal agyonterhelt eltorzított piactól és a megfélemlített vállalkozóktól vár csodát. Logikusan következik ebből, hogy a devizahitelezésből származó társadalmi terhek enyhítése semmiképpen sem a Fidesz újabb győzelmétől, hanem csakis egy mélyreható demokratikus kormányzati fordulattól várható. Egy okkal több, hogy ezen dolgozzunk. 

Bokros Lajos, elnök

Modern Magyarország Mozgalom