Optimistán csodálnivaló, pesszimistán kétségbeejtő, hogy a kultúra mennyire tizedleges fontosságú a politika mindennapi vircsaftjában. Van itt mindenről szó, csak éppen arról nem, ami évszázadokon át megtartott bennünket. A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) programjában úgy szerepel a kultúra, mint a társadalom és a nemzet kötőanyaga. Történelmünkben – például Mohács után is – a kulturális- és a hitbéli megújulás teremtette újjá az országot. És ma sincs gazdasági, politikai, társadalmi emelkedés kultúra nélkül. A MoMa számára a kultúra szabadsága a modern európai és nemzeti létezés alapköve.
A mindennapi valóságot azonban nem a MoMa világlátása igazítja. A mindennapi valóságban ugyanis csak akkor kerül elő említendő valamiként a kultúra, ha színházigazgatót küldenek pokolra vagy a mennybe, vagy ha éppen középsenkikkel írják át a huszadik századi magyar irodalomtörténetet a valódi nagyok rovására. A pokol és a menny bármikor megtörténik, az átírás folyamatos, de sohasem az értékrend mélyeiről és magaslatairól van szó, hanem arról, hogy ki büdös libcsi és ki büdös lábszagú. Ez néha rövidzárlatot okoz, de csak a legszűkebb körökben. Ám a nem létező kulturális közvéleményben a Magyar Művészeti Akadémia körüli bonyodalmak egy színigazgatóváltás szintjét már nem üthetik meg, mert kit érdekel! Pedig új Akadémia izmosodik itt – kivételesen nem az ugyancsak nem létező magyar futball fényesítésére, hanem művészileg. Semmi Puskás, semmi Felcsút! Vagy ki tudja?!
Forrás: sikerado.hu
A MoMa semmit nem szolgál szívesebben, mint a tisztánlátást a közélet valamennyi területén. Ami azt is jelenti, hogy a kultúrát a minden irányból jövő valódi értékek együttesének tekinti. A MoMa nagyon is egyetért azzal, hogy a pártállam torz értékrendje ne válhasson örökös értékrenddé. Viszont ennek az igénynek a jegyében azt is gondolja, hogy Akadémiát nem lehet Akadémiával fejbe verni. Különösen nem egy olyat, amelyet Széchenyi István – először beszélvén magyarul az országgyűlésben – 1825-ben ajánlott föl a nemzet javára, és amely a tényleges működésében a tizenkilencedik század negyvenes éveitől építi a magyar tudományt – és amikor teheti – a magyar művészetet. Főtitkára volt Arany János, és elnöke Kodály Zoltán. Ma erősen hiányoznak.
Már mondják, hogy annak az alapítása körül is voltak galibák. Valóban voltak, akik Széchenyit nem a legnagyobb magyarnak tekintették – ahogy azt sok mindenben ellenfele, Kossuth Lajos tette –, hanem csak Stefiként jegyezték. No, most ez a Stefi néz be révetegen egy új akadémia kulcslyukán.
Pálfy G. István
A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnökségi tagja
