Ezzel a mondattal kezdte a Financial Times című angol üzleti napilap augusztus elsejei szerkesztőségi cikkét, amelyben elemezte a július 30-án bekövetkezett legújabb argentínai államcsődöt és következményeit. Én hozzáteszem: teljesen feleslegesen történt a legújabb államcsőd, hiszen Argentína akart is és tudott is volna fizetni. Már sejthető, hogy rendkívül bizarr történettel állunk szemben. Hogyan válhat fizetésképtelenné az az ország, amelyik akar és tud fizetni?
Kép forrása: wikipedia
Előzmények
Villantsuk fel röviden az elmúlt 13 év eseményeit. 2001-ben Argentína valóban fizetésképtelen volt és mivel az állam nem volt képes fizetni sem külföldi, sem belföldi adósságát, mind jogi, mind pedig közgazdasági értelemben csődbement. A csődnek súlyos következményei voltak. Elszakadt a dollárhoz 1:1-es átváltás mellett rögzített árfolyam és a hazai valuta értéke a korábbi harmadára süllyedt. Meglódult az infláció, amivel a hazai bérek nem tartottak lépést, ezért az életszínvonal közel felére esett vissza. Tönkrementek a pénzintézetek és a magán nyugdíjpénztárak, amelyek főleg saját államuk értékpapírjait halmozták fel. Végül, de nem utolsósorban Argentína kiszorult a világ pénz- és tőkepiacairól, ami első körben azt jelentette, hogy durva rántással egyensúlyba került az ország folyó fizetési mérlege. Ha ugyanis nincs mód semmilyen, mégoly rövid lejáratú hitelt sem felvenni és mindenféle külföldi működőtőke-befektetés szünetel, akkor csak annyi árut lehet behozni, aminek a fedezetét az évi kivitel árbevétele külföldi valutában már megteremtette.
Argentína az államcsőd utáni első években politikai stabilitását is elvesztette. Az egymást követő kormányok tobzódtak a populista hozzáállásban és sem erejük, sem hajlandóságuk nem volt arra, hogy párbeszédet kezdjenek a nemzetközi hitelezőkkel. Pedig erre múlhatatlanul szükség lett volna, hiszen a gazdaság teljesítménye 2002-ben több, mint 15%-kal csökkent, évek során pedig több, mint 30%-kal. Hatalmasra duzzadt a munkanélküliség, terjedt a nyomor. Buenos Aires korábban jómódú középosztálya télen nercbundában állt sorba az utcákon felállított ingyen levest osztó üstöknél.
Nem szabad elfelejteni, hogy az argentin államcsőd minden idők legnagyobb külföldi adósságát érintette: az argentin államadósság külföldi devizában lévő részének névértéke csaknem elérte a 100 milliárd dollárt. Ráadásul ez az adósság rendkívül széles befektetői kör kezében volt, ami az átütemezési és könnyítési törekvéseket jelentős mértékben megnehezítette.
A külföldi hitelezőkkel az első megállapodásra 2005-ben került sor. Argentína ügyesen és keményen tárgyalt, a négy évi várakozás pedig kellően megpuhította az argentin állampapírok külföldi tulajdonosait. Ennek következtében sikerült elérni, hogy 62 milliárd dollár névértékű kötvényt kicseréltek 35 milliárd dollár névértékűre. A külföldi hitelezők tehát elfogadtak csaknem 50%-os veszteséget. Történelmi horderejű eredmény volt ez nemzetközi adósságkönnyítések esetén.
Argentína ügyesen tárgyalt, mert először a magánhitelezőkkel igyekezett megállapodni és csak azután törlesztette az IMF felé fennálló, csaknem 10 milliárd dolláros adósságát. Természetesen ez utóbbit névértéken fizette ki, mert a Nemzetközi Valutaalap erre minden körülmények között jogosult. Maradt még 6,3 milliárd dollár adósság a Párizsi Klubba tömörült külföldi állami hitelezőkkel. Argentína a Párizsi Klubbal csak 2014 májusában állapodott meg.
A legfontosabb mozzanat a történetben az, hogy a magánhitelezői követelések 93%-át képviselő külföldi hitelezők elfogadták a 2005-ös kötvénycsere-alkut és mindössze 7%-uk ragaszkodott ahhoz, hogy követeléseiket az argentin állam névértéken fizesse ki. Ez a fajta „makacskodás” belföldi adósság-átütemezési megállapodásoknál rendszerint nem működik, mert a csődtörvények általában kötelezik a törpe kisebbségi hitelezőket, hogy fogadják el a túlnyomó többség által jóváhagyott megállapodást. A nemzetközi gyakorlatban azonban ilyen szabály vagy gyakorlat nincs. Ismeretlen fogalom a nemzetközi csődtörvény, ami szuverén államok csődje esetén a „csődület” mikéntjéről, vagy akárcsak annak eljárásrendjéről rendelkezne. Marad tehát a lehetőség, hogy azok a kisebbségi hitelezők, akiknek nem tetszik az államadósság egy részének elengedésére, más részének átütemezésére vonatkozó többségi megállapodás, ragaszkodjanak a teljes körű kielégítéshez.
Kép forrása: telegraph.co.uk
Jogi finomságok
Persze nem is az a lényeg, hogy ragaszkodnak-e vagy sem követeléseik teljes visszafizetéséhez, hanem mindenekelőtt az, hogy magatartásukkal képesek-e megakadályozni a többség akaratával megkötött könnyítési és átütemezési megállapodások érvényesülését. A helyzet az, hogy néha igen, máskor nem.
Fontos itt felvetni egy újabb szempontot. A külföldi vásárlókat megcélzó kötvénykibocsátások alapíthatók a kibocsátó állam hazai jogára, de alapíthatók bármely más állam jogára is. Előfordul az is, hogy harmadik állam joga mérvadó. Az argentínai kötvénykibocsátások esetében is volt példa arra, hogy az amerikai vásárlókat megcélzó kötvények mögött angol jog áll. Ez azt jelenti, hogy vita esetében brit bíróság elé kell vinni az ügyet és annak döntése minden szereplőre nézve kötelező.
Az argentin kormány tisztában volt azzal, hogy érdemes erőfeszítéseket tenni megállapodásra a makacskodókkal is, hiszen egyesült államokbeli jogra alapozott kötvénykibocsátások esetén megakadályozhatják a többségi megállapodás végrehajtását. Hosszas tárgyalások után 2010-ben Argentínának sikerült egyezségre jutni a 2005-ös megállapodást elutasító hitelezők újabb részével. 12,4 milliárd dollár névértékű követelés fejében ez utóbbiak elfogadtak 6 milliárd dollár névértékű cserekötvényt. Látható azonban, hogy a makacs kötvénytulajdonosok kitartó küzdelme nem vezetett látványos eredményre; végül ők is kénytelenek voltak belenyugodni a körülbelül 50%-os kielégítésbe.
Érdemes megjegyezni, hogy Argentína nem is nagyon választhatott más utat. A 2005-ös kötvénycsere esetében ugyanis érvényesült a jövőbeni előnyökből történő automatikus részesedés elve (RUFO-elv: Rights Upon Future Offers), ami azt jelenti, hogyha egy adós valamely megállapodást követően a hitelezők másik csoportjával a korábbihoz képest kedvezőbb egyezményt köt, akkor az abban lefektetett előnyök automatikusan megilletik a korábbi megállapodás részvevőit is. Ezt a helyzetet elkerülendő Argentína inkább kifárasztotta a külföldi hitelezők makacskodó csoportjait, mert nyilvánvalóan nem akart újabb összegeket fizetni a 2005-ös megállapodás résztvevőinek sem.
Hanem a 2010-es megállapodásban sem vett részt mindenki. Maradt a makacs hajthatatlanoknak még mindig egy kis csoportja. Valójában ez a csoport sokkal inkább új hitelezőkből állt, nem pedig azokból, akik az argentin állampapírokat kibocsátáskor, tehát az elsődleges piacon eredetileg megvették. Mivel az adósságkönnyítési és –átütemezési tárgyalások évekig húzódtak, a másodlagos piacokon az argentin állampapírok ára a névérték töredékére süllyedt. Az eredeti kötvénytulajdonosok egy része hamar belefáradt a vég nélküli harcba és inkább kiszállt az üzletből: eladta az argentin állampapírokat és lenyelte a veszteséget. A vásárlók elsősorban amerikai kockázati tőkealapok (hedge funds) voltak, akik viszont az óriási elérhető nyereség reményében vásárolták meg ezeket. Miután nem eredeti kötvénytulajdonosokról van szó, hanem hatalmas erejű befektetési alapokról, amelyek másodpiaci alkalmi vásárlásaikkal éppen az államcsődből akarnak profitálni, mind a szakirodalom, mind pedig a köznyelv előszeretettel nevezi őket „dögkeselyűknek” (vulture funds). Minthogy ehhez az elnevezéshez a nemzetközi életben nem tapad semmiféle olcsó, tőkeellenes populizmus, nyugodtan használhatom én is ezt a kifejezést.
Jogi durvaságok
Elérkeztünk a történet végéhez, pontosabban annak jelenlegi állásához. A „dögkeselyű” alapoknak van pénzük és idejük. Ők indították a keresetet az argentin állam ellen a kötvénykibocsátási szerződésben megjelölt new yorki bíróságon avégett, hogy maguk részéről előbb-utóbb teljes kielégítést nyerjenek. A nemzetközi közvélemény, az IMF, a tőkepiacok és szinte mindenki legnagyobb meglepetésére idén nyár elején egy Thomas Griesa nevű bíró úgy ítélt, hogy Argentína köteles a 2005-ös és 2010-es megállapodásban részt nem vevő hitelezőkkel tárgyalni és ennek sikertelensége esetén őket névértéken kifizetni! Az igazi durvaságot azonban az ítéletnek az a része tartalmazta, amelyik kimondta, hogy Argentína addig nem fizethet a két megállapodás résztvevőinek sem, amíg a kitartóan makacskodó hitelezőkkel meg nem állapodott, vagy az ő kezükben levő kötvényeket névértéken vissza nem fizette volna. Ez példátlan a nemzetközi adósságkönnyítési és –átütemezési megállapodások történetében. Az eredeti követelések kevesebb, mint 6%-át képviselő kötvénytulajdonosok bírói segédlettel foglyul ejtették a megállapodásokban résztvevő hitelezők több, mint 94%-át!
Természetesen az argentin állam megfellebbezte Thomas Griesa döntését, de az USA Legfelső Bírósága idén júniusban jóváhagyta az elsőfokú ítéletet. Argentína csapdába került. Az ítélet kötelezte ugyanis a kicserélt állampapírok esedékes kamatának és törlesztő részleteinek lebonyolításával megbízott new yorki bankokat arra, hogy a „dögkeselyűkkel” kötendő megállapodás vagy azok teljes kifizetése hiányában a 2005-ös és 2010-es megállapodás résztvevőinek akkor sem fizethetik ki az esedékes összegeket, ha az argentin állam elhelyezi náluk a pénzt. Viszont ha a két megállapodás résztvevői bármely okból, de nem kapják meg időben a nekik járó összegeket, akkor Argentína újból csődbe megy.
Az argentin állam nem volt hajlandó engedni a zsarolásnak. Nem tárgyalt a dögkeselyűkkel, mert ha azoknak névértéken fizetett volna, akkor életbe lépett volna a jövőbeni előnyökből történő automatikus részesedés elve (RUFO-elv). Argentínának annyi devizatartaléka nincs, hogy minden kötvénytulajdonost teljeskörűen kielégítsen, másrészt nem is hajlandó feladni a két megállapodásból fakadó előnyöket. Inkább vállalta a technikai csődöt. Ez annak rendje és módja szerint 2014. július 30-án buenos aires-i idő szerint éjfélkor bekövetkezett.
Kép forrása: telegraph.co.uk
Mi következik most?
Több forgatókönyv lehetséges. Az átütemezett kötvények feletti joghatóságot „haza lehet vinni”, tehát egyesült államokbeli jog helyett argentin jogra alapozni. Erre év végén mód nyílik, amikor a jövőbeni előnyökből történő automatikus részesedés kikötése lejár. Ebben az esetben az argentin kormány adhat némi előnyt a dögkeselyűknek anélkül, hogy ez automatikusan érvényesülne a többi hitelező esetében. Más kérdés, hogy ez nem lenne elegáns dolog. Viszont lehet, hogy megnyitná Argentína előtt az utat a nemzetközi tőkepiacokra, amire az argentin gazdaság fejlesztése végett múlhatatlanul szükség van.
Másik lehetőség az, hogy Argentína továbbra sem tárgyal a „dögkeselyű” alapokkal, viszont megpróbál megállapodni a 2005-ös, illetve a 2010-es szerződések jogosultjaival arról, hogy a további fizetéseket nem az amerikai bankrendszeren keresztül, hanem mondjuk európai, vagy éppen kínai bankok közvetítésével bonyolítja le. Ez nem könnyű, mert a dolláros fizetési műveletek egyik lába szükségképpen az USA bankrendszerében van, amit lehetetlen megkerülni. De ha maguk a hitelezők is ezt követelnék, akkor amerikai bíróság ennek már aligha állhatna ellent. A jogszerűen megállapodott és elismert nemzetközi követelések kifizetésének akadályozása hosszú távon nem lehet az Egyesült Államok érdeke.
Harmadik, egyelőre távolinak tűnő lehetőség az, hogy az IMF vezetésével általános érvényű nemzetközi jogi megoldás születik a szuverén adósságok egy részének eltörlését, más részének átütemezését megkönnyítő tárgyalások és megállapodások civilizált módozataira. A Nemzetközi Valutaalap vezetői, hírneves jogászok és közgazdászok régóta szorgalmazzák ezt, de a nagyhatalmak kormányai eddig rendre elzárkóztak minden érdemi erőfeszítéstől. A görög államcsőd kezelésére az eurózónán belül csak egyedi megállapodások születtek. A vezető nagyhatalmak nagyon félnek attól, hogy az egyedi megállapodásokból jövőbeni jogalapot képező példák váljanak. Argentína tragédiája talán mégis lendületet adhat az erre vonatkozó erőfeszítéseknek.
Buenos Aires főterén, a jegybank székháza és az elnöki palota közötti területen valakik felállítottak egy rögtönzött emlékművet, ami a 2001-es államcsőd után öngyilkosságba menekült polgároknak állít emléket. Egyelőre nem sikerült megakadályozni, hogy azoknak a száma, akiknek emelték, ne gyarapodjon. Nem sikerült elérni, hogy az emlékmű a soha többé vissza nem térő múlt mellett álljon őrt.
Bokros Lajos
elnök, Modern Magyarország Mozgalom
.jpg)
