2002-ben a hazai választási kampány idején Zágrábban dolgoztam, mint a horvát kormány államtitkára. Zágráb nagyon közel van hozzánk, így sok hétvégét itthon töltöttem. Nemcsak a korabeli híradásokból, hanem az M7-es autópálya mellett felállított reklámtáblák tartalmából is volt módom tájékozódni a magyarországi pártok ígéretzuhatagáról.
Mint ismeretes, 1998 és 2002 között Magyarországon a Fidesz volt hatalmon, noha nem kétharmados parlamenti többséggel és akkor még valódi koalíciós kormány élén. Ez megakadályozta Orbán Viktort abban, hogy végrehajtson valamiféle populista-nacionalista politikai fordulatot, de nem gátolta meg abban, hogy letérjen az exportvezérelt növekedést középpontba helyező, beruházások által fűtött, egyúttal a külső és belső pénzügyi egyensúlyt gondosan megőrző, sikeres és bevált gazdaságpolitikáról, amit az 1995-ös stabilizáció alapozott meg.
Noha a „jóléti rendszerváltás” választási jelszavát 2002 tavaszán az akkor még ellenzékben lévő baloldali pártok találták ki, de az ezzel járó esztelen túlköltekezést tartalmazó gazdaságpolitikai fordulatot először Járai két éves költségvetése mutatta fel. A fideszes előzményekről és a 2002-es választásokon hatalomra jutott szocialista-szabaddemokrata kormány fiskális tombolásáról két évvel ezelőtt részletesen írtam e lap hasábjain (Vö: Hanyatlás, ÉS, 2015/1-2. jan. 9.). Ezeket nem szükséges megismételni. Ma már mindenki tudja, hogy a költségvetési fegyelmet büszkén feladó Medgyessy-kormány, 2004-től pedig Gyurcsány Ferenc kormánya legalább két évig változatlan gazdaságpolitikával 2008-ra újfent az államcsőd közelébe sodorta a magyar gazdaságot. Kevésbé ismert, hogy a kirívóan felelőtlen baloldali kormányzati magatartás a magyar gazdaság nemzetközi versenyképességét szétrombolta, a sikeres és tartós nyugati felzárkózás esélyét emberöltőre tönkretette.
A kép forrása: uzleti-innovacio.blog.hu
2002 tavaszán még a választási kampány, a mértéktelen ígéretlicit idején több cikkben és nyilatkozatban hívtam fel a hazai közvélemény figyelmét a jóléti rendszerváltásnak elkeresztelt ellenzéki program veszélyeire. A nyilvánosság erejével igyekeztem megüzenni a baloldali ellenzéknek, hogy választási elképzelései rendkívül felelőtlenek és megvalósításuk esetén hosszú távon nagyon súlyos károkat okoznak majd a magyar gazdaságnak és a társadalomnak.
Felhívásomra nyilvános válasz, nézeteimet elutasító, vagy vitató ellenzéki állásfoglalás nem érkezett. A baloldali pártok azt a taktikát választották, hogy mondanivalómat igyekeztek elhallgatni, figyelmen kívül hagyni. Viszont Medgyessy Péter közvetlen, belső munkatársai útján szükségesnek találta nagyon bizalmasan és titkosan megüzenni, hogy hagyjam abba a kritikai megszólalásokat, mert azzal úgymond „rontom az ő választási esélyeit”. Pénzügyminiszter utódomnak visszaüzentem, hogy nem hagyhatom abba, mert Magyarországnak az az érdeke, hogy megtudja, milyen felelőtlen és káros az ígéretzuhatag.
Miért hozom elő mindezt 14 év távlatából? Egyrészt azért, mert a mai önkényuralom semmit sem tanult a múlt hibáiból. Nem értve, félreértve, vagy tudatosan félremagyarázva a hazai gazdaság javuló pénzügyi egyensúlyi helyzetének valódi okait, az Orbán-kormány újabb jóléti rendszerváltást hirdetett meg. Hihetetlen erővel kísért a múlt. Medgyessy Péter ott ólálkodik a kertek alatt.
Másrészt lényeges, hogy noha hamarosan és látványosan igazam lett, 2002-ben sem a döntéshozók, sem a véleményformálók nem hallgattak rám. Az elhallgatás szinte teljes volt. Ma azonban még rosszabb a helyzet. Nemcsak elhallgatás van, hanem elhallgattatás is. Lényegében megszűnt a magyar sajtó szabadsága, így a higgadt és okos szó már intézményes okokból sem jut el a nagyközönséghez.
Próbáljuk meg azért. Köszönet az Élet és Irodalomnak.
A magyar „gazdasági csoda”
A túlcsorduló lelkesedés mámorától megrészegült Fidesz-kormány napjaink konferenciáin páratlan gazdasági teljesítményről számol be. Már nem elég a „Magyarország jobban teljesít” hangzatos jelszava. „Európa hanyatlik, Magyarország erősödik és elhúz Európa mellett” – harsogják miniszterek, államtitkárok, magas rangú hivatalnokok, bértollnokok, felkészületlen értelmiségiek és éhes társutasok.
Felszínesen nézve a dolgokat, úgy tűnik fel, mintha a kormánynak bizonyos mértékig igaza lenne. Úgy látszik, hogy az öt legfontosabb nemzetgazdasági mutató pozitív képet rajzol a gazdaság helyzetéről.
A magyar gazdaság növekedik. Igaz, nem gyorsan; jóval lassabban, mint például Lengyelország, de mégis. Igaz, egyre lassabban, de mégis. A bruttó hazai termék 2014-ben 3,7 százalékkal, tavaly 2,9 százalékkal bővült; idén a gazdaság bővülése várhatóan 2,3 százalék lesz.
Az infláció tavalyelőtt és tavaly éves szinten negatív volt. A fogyasztói árak átlagos emelkedése idén sem fogja meghaladni a fél százalékot – a korábban oly fenyegető infláció megszűnt létezni.
A munkanélküliség jelentősen csökkent. 2014-ben 7,8 százalék volt, tavaly már csak 6,8 százalék, idén pedig várhatóan 6,6 százalékra csökken. Ez lassan már szinte teljes foglalkoztatottság.
Az államháztartás hiánya tartósan a bűvös és elvárt 3 százalék alatt van. 2014-ben 2,5 százalék, 2015-ben 1,9 százalék volt, idén 2 százalék várható. Bőven megfelelünk a maastrichti követelményeknek.
A folyó fizetési mérleg 6 éve többletet mutat. 2014-ben a többlet a bruttó hazai termék 2 százaléka, tavaly 4,4 százaléka volt, idén pedig várhatóan eléri az 5 százalékot. Ezt a fantasztikus teljesítményt a kivitel szárnyalása, a külkereskedelmi mérleg tartós többlete alapozza meg.
Az államháztartás kismértékű, könnyen kezelhető hiánya és a folyó fizetési mérleg jelentős többlete azt jelenti, hogy a magyar gazdaság külső és belső pénzügyi egyensúlya javul. Nincs többé ikerhiány.
Egyáltalán nincs igaza azoknak, akik a magyar gazdaság pénzügyi csődjére számítanak. Megalapozott volt a nemzetközi hitelminősítő intézetek döntése, amikor a magyar állam adósságát finanszírozó kötvényeket újfent a befektetésre ajánlott kategóriákba sorolták.
Van-e tehát magyar gazdasági csoda? Sajnos nincs. De nem azért, mintha lehetetlen lenne, hanem azért, mert a mai kormány egyrészt nem érti a délibáb-siker valódi okait és foglya egy torz ideológiának, ami megakadályozza abban, hogy igazán sikeres gazdaságot építsen.
Kegyelmi állapot
Van legalább 4 tényező, ami történelmi távlatban kivételes esélyt adott Magyarországnak részben a növekedésre, részben a külső-belső pénzügyi egyensúly megőrzésére, illetve helyreállítására. Ezek külső tényezők, ami azt jelenti, hogy jelenlétük nem a hazai kormány sikere. Szerencsés külső körülmények együttállása nagymértékben bővítette a Fidesz-kormány gazdasági mozgásterét. A kivételes lehetőséggel a kormány – ahelyett, hogy élt volna - jórészt visszaélt.
Elsőnek említem a magyarországi munkaerő tömeges kivándorlását. Hivatalos statisztikák nem lévén, kizárólag becslésekre hagyatkozunk. Egyes vélemények szerint körülbelül 360 ezer honfitársunk tartózkodik az Európai Unió nyugati országaiban, többségük munkavállalóként, a többiek családtagként. Ők nem jelennek meg itthon a munkát keresők között, ami mesterségesen és látványosan csökkenti a munkanélküliek tartalékseregét. Az alacsony hazai munkanélküliség tehát jelentős részben a magyarországi munkaerő kivándorlásának köszönhető. A növekedés szempontjából ez abszolút hátrány, mert a kivándoroltak elsősorban nem a magyar gazdaság gyarapodásához járulnak hozzá.
Másodiknak említem az EU támogatásait. Ez hallatlanul nagy összeg. Évente a bruttó hazai termék négy-öt, kivételesen hat százalékának megfelelő nettó – tehát a magyar költségvetési befizetések levonása után számított - támogatás érkezik a kormány által előszeretettel szidott és hanyatlónak minősített Nyugat adófizetőinek befizetéseiből. Ez minimum évi ezer milliárd, néha csaknem kétezer milliárd forint. Ahhoz képest, hogy ezt az irdatlan összeget hatékonyan beruházva mekkora gazdasági növekedést lehetne előállítani, a valódi növekedés apróka. Ráadásul bizonyos, hogy a nyugati segély nélkül hazánkban egyáltalán nem lenne gazdasági növekedés. Tavaly például az export mellett az EU pénzéből finanszírozott állami beruházások képezték a növekedés kizárólagos forrását. Mivel a magántőke beruházások nem érik el az elkopott tőke pótlásának megfelelő mértéket, így tudható, hogy a hazai piacgazdaság belső növekedési képessége jelenleg nulla. Ezt a szomorú valóságot leplezi el az uniós forrásokból megvalósuló hosszú távon fenntarthatatlan, délibábos növekedés.
A nyugati segély nem marad meg örökké, legalábbis nem ezen a rendkívül nagyvonalú szinten. 2020 után az EU nettó támogatásai nagyságrendekkel csökkennek. A Fidesz-kormány kivételes történelmi alkalmat, nem megismétlődő kegyelmi állapotot szalaszt el, játszik el. Az EU-források ésszerű és hatékony felhasználásával megalapozhatná hazánk tartós és látványos felzárkózását a nyugat-európai országok termelékenységi, jövedelmi és életminőségi szintjéhez. Ehelyett az uniós támogatások jelentős részét elherdálja, elpazarolja, más részét eltünteti, ellopja. Ennek következtében lemaradunk, leszakadunk még a visegrádi és a balti országoktól is, miközben megrészegült állapotában a Fidesz gazdasági csodát merészel álmodni és hirdetni!
Rámutatok arra is, hogy a nyugati adófizetők pénzének elsajátítása nélkül a hazai államháztartás hiánya bőven 6 százalék fölött lenne, ami kétszerese a maastrichti konvergencia követelményekben kitűzött mértéknek. Ha ezt a nagy hiányt mind hitelfelvétellel, kötvények pótlólagos kibocsátásával kellene fedezni, akkor nem csökkenhetne az államadósság. Ha ez utóbbi nem zsugorodna, akkor azt nem lehetne ilyen olcsón megforgatni, újra finanszírozni, folyamatosan fenntartani.
Az EU támogatások ma tehát nemcsak a gazdaság növekedésének kizárólagos forrásai, hanem hatalmas megtakarítást eredményeznek a költségvetés számára. Ez sem a Fidesz-kormány gazdaságpolitikájának, hanem mindenekelőtt a „hanyatló” Nyugat adófizetőinek köszönhető.
Végül jelzem, hogy elsősorban a világgazdasági környezet rendkívül kedvező állapota eredményezte a hazai infláció megszűnését, engedte meg a kamatok látványos csökkentését, illetve járult hozzá a külkereskedelmi és a folyó fizetési mérleg többletének kialakulásához. Kivételesen rossz gazdaságpolitikát folytató, hanyatló országoktól (pl. Venezuela) eltekintve, ma minden országban alacsony az infláció és nagyon kicsik a kamatok. A hazai jegybanki kamat ehhez képest még alacsonyabb. Ennek oka az, hogy a kormány kifejezetten a forint árfolyamának alacsonyan tartásában érdekelt, amivel egyébként maga értékeli le folyamatosan a hazai munkaerőt és annak munkáját. Viszont nyilvánvaló, hogy az alacsony hazai infláció elsősorban külső tényezők hatását tükrözi, noha nem tagadható, hogy abban a belső fogyasztási kereslet gyengesége, illetve a magán beruházási kereslet visszaesése is szerepet játszik. A külső tényezők nem a Fidesz-kormány tevékenységének eredményei, a belsők viszont jelentős részben azok. Ezek azonban egyáltalán nem pozitívak. Noha az inflációt tényleg nem fűti, de a belső kereslet lanyhasága gátja a gazdaság növekedésének.
A külkereskedelmi mérleg javulásában jelentős szerepet játszik az olajár csökkenése, ami úgyszintén külső tényező. Hazánk közismerten szegény energiahordozókban, kőolajat, földgázt, elektromos áramot is importál. Az elmúlt két és fél évben a szénhidrogén alapú elsődleges energiahordozók ára felére csökkent a világpiacon, ami legalább évi egy milliárd dollárral javította külkereskedelmi és fizetési mérlegünket. Nem biztos, hogy az olaj ára a jövőben is alacsony lesz. Érdemes lett volna ezt az időleges kegyelmi állapotot energiát kiváltó, megtakarító, az energiafelhasználás hatékonyságát növelő beruházásokra fordítani. Hamis és félrevezető rezsicsökkentés helyett fel kellene készülnünk a jövőre, a szénhidrogén alapú energiahordozók utáni korszakra.
Keynes bekukkant az ablakon
A félreértett délibábos diadal részegítő mámorában nemcsak az „unortodox” áltudományos gazdaságpolitika üli torát, hanem eldőlt a borjú is: a Fidesz meghirdette a magyarországi bérek felzárkóztatását.
Mint minden hamis próféciának, ennek is van némi valóságmagja: a hazai bérek alacsony mivolta valóban hozzájárul ahhoz, hogy a belső kereslet lanyha; ez utóbbi pedig tényszerűen azt eredményezi, hogy a gazdasági növekedés elégtelen. Nemcsak a nyugati felzárkózáshoz, hanem a keleti leszakadás elkerüléséhez is.
Tekintélyes közgazdászok önként szállítják a szalonképes ideológiát. Aki a két világháború között világhírűvé vált angol közgazdász, John Maynard Keynes elkötelezett híve, az a mesterséges népgazdasági szintű keresletnövelést ajánlja a válságból való kilábalás, illetve a gazdasági növekedés gyorsításának receptjeként. „A beruházásoknak és a háztartások keresletének a felpörgetésére kell törekednie a gazdaságpolitikának, amibe erőteljes béremelés is beleértendő” – javasolja Surányi György, a jegybank korábbi elnöke a HVG hasábjain. (HVG 2016.november 10.)
Itt és most tekintsünk el attól, hogy piacgazdaságban a bérek nem a kormány közvetlen politikai utasításai eredményeként növekednek, hanem a vállalkozók és a munkaadók saját önérdekű döntései, illetve a munkaerőpiac, a munkavállalók nyomása révén. Hazánk nem igazi piacgazdaság, hanem felülről vezérelt oligarchikus államkapitalizmus. Itt a piac helyett a kormány választja ki a győzteseket és a veszteseket. Nemcsak a közbeszerzési eljárások alkalmával, hanem a mindennapi piaci tevékenység során is. Ez a gazdaság nem egészen ugyanolyan, mint amit Keynes megálmodott; ez nem elég önálló és rugalmas. A kínálati alkalmazkodásnak elsősorban éppen az erőszakos kormányzati piacromboló adminisztratív beavatkozások képezik a legfőbb korlátját.
Egyáltalán nem biztos, hogy a politikai varázspálca intésével kikényszerítendő béremelések megvalósulnak, vagy olyan mértékben valósulnak meg, ahogy azt a kormány elvárja. Még fontosabb, hogy a béremelés automatikusan nem feltétlenül eredményezi a gazdasági növekedés gyorsulását.
Ha a gazdaságban nincsenek kihasználatlan termelő kapacitások, ha a vállalkozók nem érdekeltek a kapacitások bővítésében, beruházások növelésében, ha a béremelések révén megjelenő többlet kereslet elsősorban importból kielégített fogyasztásban csapódik le, akkor ilyen körülmények között a központilag vezényelt béremelés eredménye elsősorban a külső és a belső pénzügyi egyensúly rontása lesz.
Ugyanúgy, mint Medgyessy 14 évvel ezelőtti kormányzása idején. Hiszen a magyar gazdaság intézményi jellemzői cseppet sem javultak. Ez nem Amerika.
A nyitottság átka
Ezzel a meglehetősen sarkos véleménnyel korántsem állok egyedül. Mellár Tamás egyetemi tanár egy hónapja ezt írta e lap hasábjain: „A nagymértékű béremelés támogatói gyakran úgy érvelnek, hogy a multiplikátor-hatáson keresztül jelentős termelésbővülés fog megvalósulni. A megnövekedett bérek várhatóan növelni fogják az aggregált keresletet s a keresletbővülés következtében emelkedni fog a termelés és a jövedelemszint, ami aztán újabb pótlólagos jövedelmet generál. A kezdeti bérnövekedés a tovagyűrűző hatásokon keresztül megtöbbszörözi a jövedelmek növekményét, s ezáltal egy magasabb GDP-növekedési ütem érhető el. Ez a Kahn-Keynes féle multiplikátor hatás azonban csak akkor működik, ha vannak szabad kapacitások, ha van elég szakképzett munkaerő, ha van beruházási kedv, és ha a gazdaság zárt vagy - nyitott gazdaság esetén - magas a versenyképessége.” (Az új csodaszer. ÉS, 2016/47. nov.25.)
A népgazdasági keresletbővítés hívei rendre figyelmen kívül hagyják azt a két legfontosabb tényezőt, amire Mellár Tamás utolsóként utalt: vajon zárt, vagy nyitott gazdaságról van-e szó, illetve milyen mértékű a szóban forgó gazdaság nemzetközi versenyképessége. Pedig ezek döntő tényezők, így érdemes velük bővebben foglalkozni.
Egy gazdaság nyitottsága, vagy zártsága sok részelemtől függ. Ezek közül hármat emelek ki: a gazdaság mérete, a külkereskedelmi függés, az áruk és szolgáltatások külföldi cseréjének mértéke és a termelési tényezők (tőke és munkaerő) nemzetközi áramlásának szabadságfoka.
Hazánk mindhárom szempontból rendkívül nyitott. Gazdaságunk mérete nagyon kicsi. A bruttó hazai termék alig 35 ezer milliárd forint, ami piaci árfolyamon átszámítva alig több, mint 110 milliárd euró. Külkereskedelmi forgalmunk összértéke meghaladja a bruttó hazai termék 170 százalékát (export 90, import 82 százalék). Tagjai vagyunk az Európai Uniónak, ezért nemcsak az áruk és szolgáltatások áramlása teljesen szabad, hanem a tőkéé és a munkaerőé is. Ennél nyitottabb gazdaság (Hong Kong és Szingapúr kivételével) aligha elképzelhető.
Keynes közismert tételei elsősorban zárt gazdaságban érvényesek. Keynes magyar híveinek ez átok, mert tanítómesterük receptjei a kivételesen nyitott magyar gazdaságban csak nagyon erős korlátokkal, vagy sehogyan sem érvényesülnek.
Versenyképességből elégtelen
Még fontosabb azonban a gazdaság nemzetközi versenyképessége. Ebben a tekintetben Magyarország nem egyszerűen nagyon rosszul teljesít, hanem állapota folyamatosan és gyorsan romlik.
Gyakran idézem a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum, WEF) évente megjelenő kiadványát, ami elemzi és összehasonlítja a világ 138 gazdaságát a versenyképesség 12 összevont tényezője szerint. A WEF jelentése évente sorba állítja az egyes országokat a globális versenyképességi index (Global Competitiveness Index, GCI) alapján. Ebben a rangsorban hazánk folyamatosan csúszik lefelé. Tavaly a 60. helyet foglaltuk el, idén már a 69. helyen állunk. Nincs még egy közép-, vagy kelet-európai volt kommunista ország, amelyik ilyen sokat rontott volna korábban sem előkelő helyezésén! Bennünket a rangsorban kizárólag Horvátország (74), Albánia (80), Ukrajna (85) és Szerbia (90) követ. Ezzel szemben Észtország (30), Csehország (31), Litvánia (35) Lengyelország (36) nagymértékben, de még Oroszország (43), Bulgária (50), Szlovénia (56), Románia (62) és Szlovákia (65) is megelőz minket. Vajon ez a kirívóan rossz helyezés és kivételesen nagymértékű romlás a WEF gonosz összeesküvésének műve, vagy pedig mindenekelőtt a Fidesz-kormány velejéig elhibázott gazdaságpolitikájának és szerkezeti reformokat büszkén visszafordító, nyíltan piacromboló magatartásának eredménye?
Vegyük szemügyre a versenyképesség tényezőit. A WEF jelentése 12 gazdasági jellemvonást elemez. Ezeket 3 összevont csoportba sorolja. Az úgynevezett „alapvető követelmények” (basic requirements) közé tartoznak az intézmények, az infrastruktúra, a makrogazdasági környezet, illetve az egészség és az alapfokú oktatás. A „hatékonyságot fokozó tényezők” (efficiency enhancers) között szerepel a felsőoktatás és a szakképzés, a termék- és a munkaerőpiac hatékonysága, a pénzügyi piacok fejlődése, a technológiai képesség és a piac mérete. Két további tényező az üzleti környezet kifinomultsága és a gazdaság innovációs képessége.
Ez a 12 tényező egyenként is rendkívül sokrétű tartalommal bír. Ez rendjén van, mert a versenyképesség nagyon összetett és bonyolult végeredménye valóban számtalan tényezőnek. Ezek között vannak olyanok, például az intézmények, amelyek messze túlnyúlnak a gazdaság területén, mégis elsőrendű fontosságúak. És pontosan ezek azok a tényezők, amelyek tekintetében hazánk nagyon rosszul teljesít. Mindazoknál, amelyek túlmutatnak a szűken vett gazdaságpolitikán.
Rombolás és rombolás
A magyar gazdaság versenyképességét – a WEF jelentése szerint – alapvetően az intézmények porladása, a romló egészségügyi helyzet és ellátás, valamint az oktatás színvonalának csökkenése ássa alá. Hazánkban kirívóan elromlott az üzleti környezet és az innovációs képesség. Nyilvánvaló, hogy ilyen gazdaság nem képes a felzárkózásra.
Érdemes konkrétan megjelölni, mely tényezők tekintetében igazán drámai mértékű a magyar gazdaság versenyképességének romlása. Hol nagyobb a lecsúszás az átlagos 9-nél rövid egy év alatt?
Az intézményeknél 21 helyet vesztettünk, az infrastruktúrában 12-t. Az egészségügy és az alapoktatás romlása nyomán 14 helyet gurultunk lefelé, a szakoktatásban és a felsőoktatásban 20-at. Az üzleti környezet kifinomultságának romlása miatt 21 helyet veszítettünk, innovációs képességünk hanyatlása pedig már 30 helynyi leszakadással járt.
Azt hiszem, mindez önmagáért beszél. Hazánkban az állam, ami a piacgazdaságnak egyébként nem az ellentéte, hanem nélkülözhetetlen feltétele, kirívóan silány és rendkívül gyorsan romlik tovább.
A piacgazdaságban az államnak nem elsősorban a mérete, hanem mindenekelőtt a minősége számít. Tágabb értelemben az intézmények színvonala, a törvények és a törvényhozás harmóniája és minősége, az igazságszolgáltatás iránya és stabilitása, a kormányzat kiszámítható, áttekinthető, tisztakezű és ellenőrizhető tevékenysége, a tulajdon hatékony védelme, a gazdaság-, társadalom- és szociális politika eredményes formálása, közlése és megvalósítása, valamint sok más fontos tényező tartozik ide. A rossz állam eltorzítja a piacot, durván korlátozza a verseny szabadságát, mesterséges monopóliumokat épít, uralma alá hajtja a vállalkozókat, amivel meggyengíti a gazdaságot. A jó állam erősíti a piacot, élesíti a versenyt, széttöri a monopóliumokat, tiszteli, és áttekinthető módon segíti a vállalkozókat, önállóvá avatja és erősíti a gazdaságot. Így függ össze a gazdaság és a politika a modern kapitalista piacgazdaságban és a nyitott társadalmakban.
Nem rakétatudomány. Felismerhető, tapasztalható, megtanulható.
Nem kétséges, hogy a mai magyar állam vajon jó-e, avagy rossz.
A magyar állam ma egy kirívóan műveletlen, üvöltő tudatlanságát és felkészületlenségét erőszakos fellépésével, fennhéjázó viselkedésével, embertelen, ízléstelen közéleti megnyilvánulások sorozatával leplező, kudarcait a hazai közvélemény szándékos megtévesztésével és tudatos félrevezetésével palástoló, üzleti és politikai tevékenységében velejéig korrupt módon összefonódott és kiismerhetetlenül összegabalyodott, tisztességes versenyben nem megtörhető kiváltságokat halmozó emberszövet (oligarchia) foglya. Ez a magyar ugar.
Alig van magánberuházás, mert a befektetők bizalma elégtelen. Minden nagyobb külföldi beruházáshoz több milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad a Fidesz-kormány, mert különben nem jönne ide senki. Még a rezsim hazai kegyencei is inkább szeretnek offshore lovagokká válni. Pontosan úgy, mint Putyin Oroszországában.
Amíg ez így marad, addig semmiképpen nem javulhat a magyar gazdaság nemzetközi versenyképessége.
Kisméretű és teljesen nyitott gazdaságban a hatékony piacgazdaság feltétele az alkotmányos jogállam, a liberális demokrácia, nem pedig az oligarchikus önkényuralom.
Ha a versenyképesség a rendkívül nyitott gazdaságban nem javul, akkor a belső keresletnek a termelékenység növekedésétől teljesen elrugaszkodott, államilag kikényszerített béremeléssel megvalósuló mesterséges felpörgetése kifejezetten káros. Tovább rontja majd gazdaságunk amúgy is nagyon gyenge és gyorsan romló versenyképességét. Nem növekedést hoz, hanem a külső és belső pénzügyi egyensúlyt rombolja szét. Jöhet az újabb válság.
Napjainkban a nyíltan neokommunista ideológiával felszerelkezett Fidesz-kormány megismétli a 14 évvel ezelőtti jóléti rendszerváltás baloldali ígéretzuhatagát a következő országgyűlési választás megnyerése végett. Ha megvalósítja, a vesztes Magyarország lesz. Ugyanúgy, mint 2002-ben, amikor a Fidesz – már ellenzékben, de – két kézzel megszavazta Medgyessy száz napos programját. Ezt ne feledjük. Nincs erkölcsi magaslat, ahonnan lehetne szidni az elmúlt hét év előtti „emútnyócévet”.
Szóltam ismét időben, hátha meghallja valaki. Talán a magyar nép és társadalom, akinek a nevében most készül az újabb nagy süket átverés.
Bokros Lajos
elnök, MoMa
(Bokros Lajos írása megjelent az Élet és Irodalom (ÉS) karácsonyi számában.)
