Modern Magyarország Mozgalom

Rogán Antal és képviselői indítványozták, hogy ezentúl ne lehessen táblákat vinni az ülésterembe, és ne lehessen más szemléltetést sem alkalmazni (pl. hangfelvételek lejátszása), csak külön előzetes engedéllyel.

Egy demokratikus jogállamban a parlamentnek több funkciója is van. Az egyik ezek közül kétségtelenül a törvényalkotás. Ha cinikusak akarunk lenni, akkor azt mondhatjuk, hogy a jelenlegi ciklusban a törvényalkotási funkciót olyan jól ellátta a parlament, mint soha máskor: de facto törvénygyárrá silányult az országgyűlés. Úgy is mondhatnánk, a Fidesz a törvényalkotás Henry Fordja.

Forrás: index.hu

Forrás: fidelitas.hu

Modern Magyarország Mozgalom

December 3. óta fel van bolydulva a sajtó Rogán Antal Facebook-üzenete kapcsán, amelyben konkrét, folyamatban lévő, még nem jogerős büntető ügyben határozottan felszólította az illetékeseket a szigorúbb büntetésre. Az ügyben sorra szólalnak meg az ellenzéki pártok prominens vezetői is, de a felszólítást elitélő nyilatkozatot tett az Országos Ügyvédi Kamara elnöke, sőt a korábban kormánypártisággal - talán nem is minden alap nélkül vádolt - Bírói Egyesület, majd  a Kúria elnöke és az Országos Bírósági Hivatal vezetője is.

Forrás: fn.hu

Nem mintha nem lenne elitélendő az, hogy egy politikus - semmibe véve a hatalommegosztés elvét - konkrét büntető ügyben próbálja meg befolyásolni az eljáró bíróságot. Azonban ez a mostani hatalom részéről egyáltalán nem meglepő lépés és nem is előzmény nélküli. 2010. óta több kormánypárti politikus is megpróbálkozott már ezzel. Emlékezzünk csak a KIM miniszterére (Navracsics), amikor a Kozma-gyilkosság ügyében megrótta a bíróságot, mert nem volt elégedett az ítélettel. De maga a miniszterelnök is már próbált beavatkozni az ítélkezésbe. Legutoljára pár hete egy rádiónyilatkozatában hívta fel a bíróságok figyelmét a devizahitelesek ügyében való igazságos döntésekre. Sőt még irányt is mutatott az ez ügyekkel kapcsolatban készülő jogegységi határozatnak, kicsit fenyegetőzve is, hiszen kijelentette, hogy ha nem megfelelő döntés születik, akkor majd a torvényhozás fog igazságot szolgáltatni.

Mindezek fényében kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy most sem történt semmi rendkívüli, csak a szokásos. Egy kormánypárti politikus felkenve érezte magát a kétharmados parlamenti többséggel a háta mögött arra, hogy konkrét iránymutatást adjon folyamatban lévő bírósági ügyben, nem is leplezve a döntés befolyásolásának szándékát. A nyomaték kedévéért most is elhangzik, hogy ha nem megfelelő ítélet születik, akkor a kétharmados parlamenti többség fogja megalkotni a megfelelő törvényt akár a konkrét egyedi ügyre vonatkozólag is, amely majd kényszeríteni fogja a bíróságot a helyes ítélet meghozatalára.

Felmerül a kérdés: a következő elem e folyamatban csak nem az lesz, hogy már magát a konkrét ítéletet is a kormánytöbbség fogja meghozni a bíróság helyett?

.

Kajdi József

A Modern Magyarország Mozgalom elnökségének tagja

A demokratikus ellenzék teljes és feltétel nélküli összefogása, 500 napos átmeneti kormányzás, majd új választási törvény alapján szabad választás. Ez a javaslatunk az ellenzék vezetői számára. Egy járható út, a biztos ellenzéki győzelem útja.

Egy hete küldtük el levélben az erről szóló javaslatunkat a demokratikus ellenzéki erők vezetőinek.

Még senkitől sem kaptunk választ.

.

A Mesterházy Attilának szóló levél szövege egészében megegyezik a többi címzettnek küldött üzenetekkel - teljes hosszában alább olvasható. (A levél kapcsán készült videóüzenetünk az oldal alján tekinthető meg.)

.

Mesterházy Attila

Elnök

Magyar Szocialista Párt

.

Tisztelt Elnök Úr! 

Foglyok vagyunk. Foglyai egy abszurd választási rendszernek.

Olyan rendszernek, amely egymástól teljesen eltérő nézeteket valló pártokat kényszerít arra, hogy akár elveiket feladva, de mindenképp szövetségre lépjenek egymással.

Csapdát állítottak a demokratikus ellenzéknek, s ezzel fogoly lett minden magyar választópolgár is, aki szabadon, nézetei és hite szerint választana magának pártot.

Október 23. óta a kormányváltást akaró többség hite megingott. Ha pedig mi is elveszítjük a hitünket, ha nem tudjuk elszántságunkról meggyőzni a közvéleményt, és legfőképp választóinkat, az a demokratikus ellenzék biztos bukásához, és még ki tudja hány év Fidesz-romboláshoz vezet. Tudjátok Ti is.

Kedves Attila!

A Modern Magyarország Mozgalom rendületlenül hisz abban, hogy a demokratikus ellenzék teljes körű és feltétel nélküli összefogásával a Fidesz igenis legyőzhető. A választás most népszavazás lesz. A népszavazáson pedig csak igen van és nem.

Azért kell a teljes összefogás, hogy az emberek nemet mondhassanak a gátlástalan harácsolás, a megalázás, a félelem rendszerére, az újkommunista módszerekre, és igent mondhassanak az emberi méltóságra, a nyugalomra, a szabadságra, Európára - a normális Magyarországra.

Arra kérünk Téged, és egyidejűleg a többi demokratikus ellenzéki párt elnökét is, hogy sürgősen üljünk le egy asztalhoz, és addig fel se álljunk onnan, ameddig meg nem egyeztünk egy olyan megoldásban, amellyel a jelenlegi rendszer biztosan leváltható.

Az ország többsége ezt akarja.

A Modern Magyarország Mozgalom nem kér cserébe sem listás helyeket, sem pozíciókat.

Azt kérjük, hogy 500 napos romeltakarítás és átmeneti, nyugodt kormányzás után új választási rendszerben megszűnjék a kényszer, és új választáson minden párt tisztán, értékei szerint, szabadon mérethesse meg magát, , hogy megteremthessük a békés, demokratikus, sikeres és félelem nélküli országot. 

Kérlek, döntsetek igen, vagy nem. A demokratikus ellenzék választói, támogatói erre várnak.

(Egyetértő válaszod esetén kérjük, nevezd meg az általad delegált személyt az első találkozóra, melynek időpontját személyesen egyeztetjük majd.)

Javasolt téma:

1) megállapodás a tárgyalások menetéről

2) népi kezdeményezés a választási eljárásról szóló törvény ügyében

2013. november 27.

Bokros Lajos

Elnök

Modern Magyarország Mozgalom

.

Amikor a minimálbért egy országban emelik, akkor (néhány kivételtől eltekintve) valójában nem az alkalmazottak életszínvonalát növelik. A minimálbér szintjének meghatározásával csak azt jelölik ki, hogy melyek azok a munkavállalók, akiket lehet legálisan alkalmazni, és melyek azok, akiket nem. Minél magasabb egy országban a minimálbér, annál többen lesznek azok, akiket még minimálbéren sem éri meg (legálisan) folglalkoztatni. Ha tehát a minimálbért jobban emeljük, mint ahogy a termelékenység nő, csak a munkanélküliek táborát növeljük.

Forrás: fogyasztok.hu

A Modern Magyarország javaslata az, hogy a minimálbér 16%-os szja-kulcsát csökkentsük 10%-ra. Ezáltal az kiskeresetűeknek a jövedelme és a foglalkoztathatósága is nő. Ez persze csak rövid távú eszköz, hosszú távon az életszínvonal és a foglalkoztatás növelésének legfontosabb eleme természetesen az oktatás és a képzés. Az szja-csökkenés miatt kieső adóbevételeket pedig az állami kiadások csökkentésével kell ellensúlyozni, pl. a közigazgatás reformjával.

.

Modern Magyarország Mozgalom

Nem Magyarország az egyelten olyan hely a kontinensen, ahol az ország vezetői a társadalom többségének véleményével szembemenve ostorozzák az Európai Uniót. A minap ukrán tüntetők egy csoportja az Európai Parlament előtt demonstrált (lásd: fotók), azt követelve, hogy Ukrajna folytassa az Unióhoz való közeledést. Vajon mi áll a hirtelen elfordulás hátterében?

"Nem engedhetem meg, hogy ukrán vállalatok tucatjai tönkremenjenek és családok nyomorogjanak" – jelentette ki Viktor Janukovics ukrán elnök, amikor magyarázni kívánta, hogy miért döntött az Európai Unióval előkészített szerződések aláírásának megtagadása mellett. Az ukrán elnök ezzel lényegében elismerte, hogy Oroszország rendkívül erős nyomást gyakorolt országára, ami Ukrajna gazdaságának sebezhetősége miatt felért egy zsarolással.

Az Európai Bizottság mérsékelten reagált az ukrán elnök döntésére és bölcsen jelezte, hogy az ajánlatot nem vonja vissza, Ukrajna bármikor visszajöhet a tárgyalóasztalhoz. Noha a szerződések aláírására a hét végi vilniusi uniós csúcstalálkozón immár nem kerülhet sor, bízni kell abban, hogy a 46 millió lakosú ország népessége előbb-utóbb kikényszeríti saját vezetőiből az európai orientációt. Erre utalnak a folyamatos tüntetések, amelyek Kijev történelmi központjában, a Majdan-téren összpontosulnak és ahol a demokratikus ellenzék összes vezére – közöttük Vitalij Klicsko profi nehézsúlyú bokszvilágbajnok – követeli az orosz zsarolás visszautasítását és a tárgyalások újrakezdését az Európai Unióval.

Ez a kérdés a magyar nemzetpolitika szempontjából sem érdektelen. A Kárpátalján élő honfitársainknak – bár ők maguk a kettős állampolgárság révén már szerezhetnek EU-s útlevelet – egyáltalán nem mindegy, hogy Ukrajna egy demokratikus értékeken, a tagállamok önkéntes társulásán alapuló szövetség tagja, ahol az alapvető jogok, az egyének szabadsága nem kérdőjelezhető meg, vagy pedig Oroszország vazallusa, ha úgy tetszik, egy irányított demokrácia. Ukrajnának, az ott élő honfitársainknak és nekünk is az az érdekünk, hogy Ukrajna tovább lépjen a demokratikus fejlődés útján.

Ha a kiszámíthatalan és sokszor értelmezhetetlen magyar külpolitika nem szigetelte volna el magát a szomszédos országokkal szemben mutatott konfrontációs magatartásával, vagy éppen az Unió ellen vívott ostoba szabadságharcosdival, akkor minden bizonnyal most több eszköz lenne az ország kezében ahhoz, hogy például egy ilyen helyzetben is segítse a határon túli magyarokat.

.

Modern Magyarország Mozgalom

A parlament elfogadta a 2014-es költségvetés fő számait. A bevétel 15 983 milliárd, a kiadás pedig 16 968 milliárd forint lesz, vagyis a deficit a korábban tervezett 2,9 százalék helyett 3,2 százalék lesz – de az Uniónak várhatóan így is megfelel majd. A kormány által végrehajtott költségvetési módosítást Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom elnöke értékeli.

Kormány-költségvetés: 0-3

Már a 2014-es költségvetés eredeti tervezete is csapnivaló volt. A módosítások kicsit tovább rontottak rajta. 

Egy költségvetésnél érdemes három dolgot vizsgálni: a költségvetés méretét, a költségvetés szerkezetét és a költségvetés hiányát. Az állami újraelosztás mértékét Magyarországon jelentősen csökkenteni kell. Ebben van Magyarország növekedési potenciálja: kisebb, tiszta kezű állam, amely nem telepszik rá a magánszférára, hagyja működni a magánvállalatokat. A módosítások még a tervezetthez képest is tovább növelték a költségvetés méretét, pedig már akkor is túl nagy volt. Egyből semmi.

Forrás: fmaonline.net

A költségvetés szerkezetének olyannak kell lennie, hogy az a beruházásokat ösztönözze. Tegyük gyorsan hozzá, hogy a stadionépítés nem termelő beruházás. A költségvetési tervezetben a kormány 2017-ig sem számol a beruházási ráta növekedésével, és a módosítások sem javítottak rajta ebből a szempontból. Kettőből semmi.

S végül, a módosítások nyomán a költségvetés tervezett hiánya is nőtt, pedig már az eredetileg tervezett hiány sem lesz tartható évközi módosítások nélkül. És akkor még a tartalékok hiányáról nem is beszéltünk. Háromból semmi. 

A kormány ezt a meccset 3-0 arányban elvesztette. Sajnos a vereség árát ezúttal is az adófizetők állják.

Bokros Lajos

A Modern Magyaország Mozgalom elnöke

Az abszolút zéruspont, ahonnan érdemes kiindulni az ellenzéki összefogás vizsgálatánál, nem más, mint az új választási rendszer és annak sajátosságai. Teljesen nyilvánvaló, hogy ebben a jelenlegi szisztémában minél több az egymás mellett párhuzamosan induló egyéni jelölt, annál inkább felaprózzák egymás százalékait és annál inkább rásegítenek a – kétségkívül erős – kormánypárti jelöltek győzelmére. Ez nagymértékben eltorzítja az ellenzéki térfelet: egyszínűséget követel meg, bünteti (ill. a kormányváltás szempontjából morálisan súlyosan kérdésessé teszi) a külön indulást, legfőképp a kispártoknak, akiknek így nem célszerű az egyéni elképzeléseik és programjaik alapján megmérettetni magukat a 2014-es választásokon. Ahhoz, hogy az ellenzék győzhessen, el kell érni, hogy összesen egy egyéni jelölt álljon minden választókerületben a Fidesz jelöltjével szemben úgy, hogy a teljes ellenzéki szavazótábort valahogyan becsatornázzák e jelölt mögé. Az egy jelölt kiválasztására két megoldás kínálkozik: semmilyen- vagy részleges összefogás, illetve a teljes körű összefogás.

Az első lehetőség egy a nagypártoknak (és kizárólag nekik) kedvező stratégia. Arról szól, hogy vagy egy nagypárt, vagy 2-3 kisebb-nagyobb párt fuzionálásával létrejövő szövetség állítja minden körzetben az egy ellenzéki jelöltet, és a többieknek, azaz a kimaradó kispártoknak az a feladatuk, hogy megtisztítsák az utat ezelőtt a szövetség előtt, vagyis, hogy ők egyáltalán ne induljanak egyéniben. Ez tulajdonképpen az a stratégia, amit az MSZP-Együtt-PM szövetség folytat: azt mondják, hogy ők megállapodtak a 106 körzet jelöltjeit illetően, és a többiek, ha kormányváltást akarnak, akkor jobb, ha el se indulnak, továbbá azzal buzdítják a választókat, hogy ha rájuk szavaznak, akkor biztosan nem vész majd kárba a voksuk. Röviden: ha egyszínűség kell, az legyen a mi színünk, a többi szín meg maradjon veszteg, ha jót akar. Véleményem szerint viszont ez a megoldás meglehetősen antidemokratikus és önző, az MSZP és az Együtt ugyanis a kormányváltás (sőt, a korszakváltás…!) magasztos eszméje mögé bújva és a többiek lelkiismeretére apellálva gyakorlatilag monopolizálják (vagy talán inkább duopolizálják) az ellenzéki térfelet, tehát kihasználják a jelenlegi választási rendszer torzító hatását, teljesen elnyomva az összes többi demokratikus pártot és velük együtt sajátos nézőpontjaikat, gondolataikat. Kuncze Gábor kritikus szavaival élve: „az osztozkodást ne hívjuk összefogásnak!"

Jellemző érv szokott lenni viszont emellett a stratégia mellett, hogy ezeknek a kispártoknak amúgy sincsenek támogatóik, „pár száz szektás miatt” meg nem adnak majd helyet egy nem túl szimpatikus pártnak egy összefogás keretében. Erre legalább három válasz van. Kezdjük azzal, hogy én nem azért mondom, hogy az összefogás eme módja antidemokratikus, mert nem adnak helyet kis súlyú szereplőknek és az összes expolitikus véleményvezéreknek, hanem azért, mert az MSZP és az Együtt-PM csak maguknak adnak helyet. Lehet, hogy ez csak játéknak tűnik a szavakkal, de a különbség igenis lényeges. Nézetem szerint az ő megoldásukat pont az teszi antidemokratikussá, hogy csak a saját álláspontjukat hagyják érvényesülni (mint fentebb írtam: kisajátítják, monopolizálják az ellenzéki térfelet), és ennek csak velejárója az, hogy a többi ilyen-olyan súlyú szereplőket nem vették be az összefogásba. Másképpen fogalmazva: akármilyen súlyú a többi szereplő, akkor sem helyes, ha a szocialisták, kihasználva ezt a torz választási rendszert, vörös festékkel akarják leönteni az összes választókerületet. Ez az első, mondjuk erkölcsi válasz. A második válasz már egy ennél elvontabb, messzire vezető válasz, miszerint érdemes rámutatni a demokrácia és az argumentum ad populum típusú érvelési hiba közti vékony határmezsgyére, arra, hogy attól, hogy valakit kevesen támogatnak, attól még nem lehet/érdemes lesöpörni a gondolatait, mert közel sem biztos, hogy nincs igaza, sőt, még az se biztos, hogy egyébként ne értenének vele sokan egyet (könnyen lehet, hogy csak egyszerűen nem ismerik (jól), mert elkeserítően gyér a médiajelenléte). Ennél a meglehetősen filozofikus válasznál azonban van egy nyilvánvalóbb, pragmatikus válasz is a fentebbi érvelésre, nevezetesen, hogy még ha a méltányosság nem is tartozik feltétlenül egy politikus céljai közé, az semmiképpen sem jó üzenet a választók felé, hogy ha az ellenzéki oldal széttagolt, mégpedig azért, mert egy párt(szövetség) önző módon kihagy másokat az összefogásból, függetlenül attól, hogy egyes pártok úgymond „csak a médiában/Facebookon léteznek”, és ne csodálkozzon senki azon, hogy a kispártok nem találják majd fairnek ezt az előbb kifejtett monopolizálást, és ennek a véleményüknek hangot adnak. Arról pedig ne is beszéljünk, ami a bevezetőben van, tehát hogy annak sem lesz jó vége, ha több ellenzéki jelölt indult egymás mellett.

Forrás: scenicreflections.com

Világosan látszik tehát, hogy ez a stratégia, az MSZP-E14 mostani stratégiája sok sebből vérzik (megjegyzem, a külön, versengő listák problematikája is megér egy misét), viszont valóban erős érv lehet mellette, hogy egyszerűen nincs más út. Ez a mentegetőzés első hallásra pongyolának tűnhet, de ami azt illeti, nemcsak politikai lózung szinten, hanem egzakt érveléssel is alá lehet támasztani, hogy a másik említett lehetőség, nevezetesen a teljes körű és teljes értékű összefogás nem lehetséges és még csak nem is kívánatos. Ha megpróbáljuk összegyűjteni (általánosságban) két párt összefogásának tényezőit, akkor végső soron egy ötkomponensű modellt kapunk. A következőkkel kell számolni:

1. A programok összeegyeztethetősége. Amellett, hogy értelemszerűen a pártok olyanokkal szeretnek összefogni, akikkel egyetértenek, ez a pont mindenekfelett megalapozását jelenti egy esetleges jövőbeni közös kormányzásnak. Ha az összefogás szereplői nem tudnak megegyezni abban, hogy merre vezessék az országot, akkor kormányra kerülésük esetén csak jobbra-balra rángatnák a kormányrudat, végzetesen törékennyé téve saját koalíciójukat, hasonlóan ahhoz, ahogy az Szlovákia vagy Olaszország esetében történt. (Ennél a pontnál érdemes beszélni két további dologról is. Az egyik, hogy ezt a pontot azért is tartják fontosnak, mert példának okáért egy markánsan balos MSZP egy jobboldali MoMa vagy a Liberálisok bevételével zsaroló kisebbséget, kvázi a saját ellenzékét juttatná be a Parlamentbe. Ez az érvelés logikusan hangzik, viszont morálisan egyáltalán nem megalapozott, mert pont a fentebb kifejtett monopolizálás-logikán alapul; ellenzékre, más nézőpontokra szükség van, még akkor is, ha ez végső soron lassítja a folyamatokat. Erről szól a demokrácia. A másik, hogy ide szokták még sorolni azt is, hogy nemcsak a közös kormányzáshoz, de a közös kampányhoz is szükséges az, hogy a felek ugyanazt mondják, mély egyetértésben. Viszont van egy fontos kitétel, amit nem szoktak mondani (talán nincsenek is tudatában), hogy ez akkor és csak akkor igaz, ha a szövetségen belül egy közös lista van. Külön listák esetén, mint ami most is van az E14-PM és az MSZP esetén, ez egy hibás gondolatmenet. Elvégre mi a fő érv a külön listák mellett? Az, hogy akiknek nem tetszik az MSZP, mondjuk a liberálisabbaknak, ill. a megcélzott „kiábrándult jobbközép szavazóknak”, azok majd szavaznak az Együttre, míg egyidejűleg, akik egy balosabb Magyarországban szeretnének élni, azok majd az MSZP-re adják le a voksukat. Na most, ha a két párt ugyanazt mondja a kampányban, az meglehetősen ellentmond ennek a célnak, elvégre honnan is különböztetné meg a két külön listán reprezentált pártot a választó, ha ugyanazt mondja mindkettő!)
2. A belső ellentétek. Bár a politikát nem szerelemre játsszák, hanem érdekekre, azért nem zárható ki az emberi tényező a játékból és így az sem, hogy egyes pártok tagjai milyen emlékeket őriznek egy-egy leendő koalíciós partnerükről, milyen korábbi tapasztalataik vannak a velük való együttműködésről. A bizalom a kulcsszó; ha egy párt egyszerűen haragban van egy másikkal, azok nem tudnak majd hatékonyan együttműködni, márpedig momentán – hogy konkretizáljuk ezt a pontot is – az MSZP és a DK végtelenül utálják egymást, és ez az utálat még csak nem is most kezdődött Gyurcsány Ferenc október 23-ai beszédével, hanem gyakorlatilag ez a viszony a DK történetének alfája (és lesz talán az ómegája is).
3. A választók általi megítélés. A DK és Gyurcsány bevételénél leggyakrabban hangoztatott szempont, miszerint is ő az ország mumusa, az egyik legmegosztóbb politikus, aki csak elriasztaná az embereket az urnáktól. Bár e konkrét példa esetén eltérőek az álláspontok (a felmérések szerint például nem állnak az előbb elmondottak), az mindenképp megfontolandó, hogy – ahogy Ceglédi Zoltán fogalmazott egyszer – például az október 23-án felszólalók közül biztosan vannak olyanok, akiket a lakosság nagy többsége még a házába se engedne be, nemhogy a kezükbe adja a saját és a családja sorsát (ergo nem szavazna rájuk).
4. A kormánypárt lehetséges reakciói. Kevesebb szó esik erről, de mindenképp érdemes belegondolni egy szövetség átgondolásánál, hogy azon túl, hogy valakinek a bevétele milyen azonnali indulatokat vált ki a lakosságban, milyen további indulatokat lehet majd e bevétel hatására kiváltani az emberekből. Gyurcsány ellen például egyszer már felépítettek egy lejáratókampányt, több szempontból „eszményi célpont”, de ugyanígy a „libsik”, Fodor és Kuncze ellen is munkálkodtak eleget ahhoz, hogy legyen mivel előrukkolniuk, ha esetleg úgy döntene az MSZP, hogy beveszi őket a szövetségbe.
5. A technikai részletek. Érdekes módon erről a pontról szoktak a nagynyilvánosság előtt a legkevesebbet beszélni, kicsit túl is misztifikálva az összefogást, pedig ez az, ami mindent felülírhat. A kérdés, hogy ha elméletileg jól működne az összefogás, tehát ha az első 4 pontot kipipálhatjuk, vajon megoldható-e a dolog a gyakorlatban. És most nem csak arról az igazán közkeletű problémáról beszélek, amit például Lakner Zoltán is emleget, nevezetesen, hogy egészen addig könnyű közös miniszterelnök-jelöltről beszélni, amíg azt nem kell kiválasztani (ahogy Gyurcsány mondta az őszödi beszédben: „mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány”), hanem ezen felül igazán komoly gond, hogy példának okáért a DK-nak hol tudnának az MSZP-s helyek közül olyanokat adni, hogy azokat majd meg is tudja nyerni. Ez meglehetősen kemény dió; MSZP-sek például gyakran hangsúlyozzák, hogy nehéz lenne beállítani az aktivistáikat egy gyurcsányista jelölt mögé (főleg, mert alig értenek egyet valamiben, na meg, mert emlékeznek arra, hogy hogy váltak el régebben), és még nehezebb lenne meggyőzni a helyi választókat, hogy arra a DK-sra adják le a voksukat a jól ismert MSZP-s képviselő helyett.

Mint az a fentebb említett (és egyéb, itt nem említendő) példákból látszik, rendkívül nehéz lenne egy teljes körű és teljes értékű összefogást összehozni, ill. az ebből következő feszültségeket kezelni. Ezen a ponton fontos tisztáznom, hogy mégis mit értek én „teljes értékű összefogás” alatt. Egy összefogás akkor teljes értékű, ha a fent említett 5 pont közül az elsőt és az utolsót komolyan figyelembe vették, tehát a felek megpróbálták összecsiszolni a programjaikat és az újdonsült koalíciós partner kapott is helyeket egyéniben vagy listán. Amit az MSZP a Liberálisoknak, vagy még inkább, amit a DK-nak ajánlott, konkrétan hogy nem kell a programjuk („közös politizálás”), nem kellenek a legfontosabb embereik (nemcsak Gyurcsány, de Vadai, Molnár és Varju se), és kapnak 3 tuti vesztes helyet, az tulajdonképpen egyet jelent a fent említett monopolizálással. Ha ebbe belegondol az ember, akkor tudja csak igazából megérteni, hogy bár Gyurcsány az október 23-i beszédében is azt mondta, hogy ha ő az akadály, akkor hajlandó visszalépni, mégis miért nem lépett vissza, amikor az MSZP ezt kérte tőle: mert ezzel egy végső soron antidemokratikus, ergo elfogadhatatlan megoldáshoz asszisztált volna.

Visszatérve a helyzetre, ez komoly feladvány, igazi gordiuszi csomó: az új választási rendszer egy blokkba kényszeríti az ellenzéket, amit az nem, vagy csak részlegesen tud kivitelezni, ami viszont viszályt és lehetetlen helyzeteket szül. Az eddig elmondottak alapján képtelenségnek látszik jól kijönni a helyzetből, és Orbán akár hátra is dőlhetne, hogy – Ceglédi Zoltán szavaival élve – „süssenek nekem egy csokitortát is”. Viszont ha ebben a modellben, a hagyományos politikai logika (ötkomponensű) modelljében nem lehet megoldani a problémát, akkor a leghelyesebb kilépni a modellből, erre pedig Bokros Lajos javaslata kiváló lehetőséget nyújt.

A MoMa forgatókönyve a következő: feltétel nélküli összefogás, majd 500 napos romeltakarítás, melybe beletartozik egy új választási rendszer kidolgozása, amely lehetővé teszi azt, hogy új, szabad választásokat tartsanak, akár már 2016-ban. Azzal, hogy kimondva csak azért szövetkeznek, hogy leváltsák Orbánt és aztán új választójogi törvényt alkossanak, és teszik mindezt azért, hogy ismét olyan választásokat írjanak ki, ahol nincs szükség a kényszerszövetségekre, tulajdonképpen minden fent említett problémát jegelnének. Ha ebbe belemennének, nem lenne érdekes, hogy milyen a program, hisz úgyse akarnak együtt kormányozni, csak a válságkormányzás idején, amit egy szakértői kormány végezne el (ilyen alkotása felmerült Gyurcsány lemondása után is, az akkori tervek szerint Surányi György volt jegybankelnök vezetésével). Bármennyire is utálják egymást a felek, meg kell érteniük, és ezt kell sugározniuk a választók felé is, hogy – ahogy Bokros írja – „hideg fejjel és forró szívvel” a változásért kell dolgozni, azért, hogy egyszer majd lehessen ne ilyen öszvér módjára megszerkesztett tömbökre szavazni. Tehát eszerint a forgatókönyv szerint nem lenne érdekes, hogy milyen ellenszenvvel viseltetnek a választók egyes politikusok iránt, hiszen nem őrájuk szavaznának, hanem egy (előre, gondosan megtervezett) szakértői kormányra; ily módon pedig mindenkit be tudnának gyűjteni az összefogás mögé, akinek elege van a Fidesz ámokfutásából (szemben a klasszikus modellbéli összefogással, melyben a hagyományos „ballib” torta – a személyek miatt – aligha bővül). Ezen felül a javaslat a technikai részleteket is felülírná, hiszen előírja a feltétel nélküli összefogást, tehát mindegy lenne, hogy ki kap helyeket, és hogy ki nem, sőt, majdhogynem még az is, hogy ki legyen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, elvégre mindez csak az esős napokra szól, amíg ezek a torz játékszabályok élnek.

Bármennyire is idillinek tűnhet ez a megoldás, néhány felmerülő problémát érdemes rögtön tisztázni. Az előző bekezdés utolsó mondatát leírva sem szabad például elfelejteni, hogy a válságkormányzás alatt is van kormányzás, ergo meg kell tudniuk a pártoknak egyezni abban, hogy merre menjen az ország. A sokféle nézőpont miatt ez valóban súlyos gondnak tűnhet, viszont egyik oldalról megjegyezném, hogy Bajnai kormányzása a jó példa arra, hogy a szocialisták válságban hajlandóak voltak ideiglenesen belemenni egy olyan kormányzásba, ami nem éppen volt az ínyükre (a szocialisták például, ha nem lett volna válság, szinte biztosan nem mentek volna bele a 13. havi nyugdíj elvételébe), másik oldalról pedig nem véletlenül említettem Surányit fentebb. Ő egy olyan személy volt, akiben anno konszenzussal meg tudtak egyezni a hajdani kormánypártok, akik közt ugyanúgy voltak szocialisták és liberálisok. Természetesen tudatában vagyok, hogy az MSZP az utóbbi években egyre inkább próbálta magát határozottan a baloldalon pozícionálni, míg egy ilyen szövetségben benne van pl. egy konzervatív-liberális MoMa is, úgyhogy valóban nem lenne könnyű találni egy olyan személyt most, akiben közösen meg tudnának egyezni (akár csak 500 napra is), de mivel csak a bokrosi forgatókönyv az, ami ebben a helyzetben használható (értsd: javítható), ennek a hibáival és nehézségeivel kell megbirkóznunk.

Viszont még ha meg is egyeznek egy szakértői kormányban a felek arra az 500 napra, amíg újraírják a választójogi törvény, egy veszély fennáll: mi van akkor, ha ez a kormány a választásokon nem szerez kétharmadot? A legfontosabb közjogi programját, a választójogi törvény újraírását nem tudja végrehajtani – ez, ne szépítsük, pofára esés. Értelmetlen volt ez az egész hercehurca? A válasz igen-nem. Ez a lehetőség momentán az egyetlen esély arra, hogy megpróbáljunk kilépni ebből a választójogi modellből, arra, hogy megpróbáljuk valóban „kicselezni Orbán Viktort”, s így az egyetlen lehetséges út arra, hogy majd legyenek valódi, demokratikus választások, ahol mindenki a programja alapján mérettetheti meg magát. Ha meg akarjuk adni magunknak az esélyt erre, akkor érdemes tenni egy kísérletet. Ha nem sikerül, akkor az 500 napot levezényli a szakértői kormány, utána pedig újból választásokat tartanak majd, a jelenlegi törvények szerint. Ugyanott lesznek, mint most, de legalább megpróbálták. (És megpróbálhatják újra…!)

Viszont szerintem ezzel a megoldással lenne a jelenlegi ellenzéknek a legjobb esélye a kétharmadra, és nem pusztán a választási matematika, ill. egy ekkora tömb természetes gravitációja miatt mondom ezt. Noha a fentebb említett 5 komponensből még a bokrosi forgatókönyv megvalósulása esetén is áll a lehetséges lejáratókampányok veszélye, ami csökkentheti az ellenzéki tömb népszerűségét, két ok is van arra, hogy az ellenzék miért tehetne szert hallatlan népszerűségre e megoldás alkalmazásakor. Az első a nyilvánvaló, hogy az emberek végre nem azt látnák az ellenzéki oldalon, hogy mindenki milyen teszetosza. A második viszont már kevésbé nyilvánvaló, legalábbis nekünk, választóknak, de a politikusoknak azonnal szembeötlik: ez a forgatókönyv azt kérné a politikusoktól, hogy nagyjából két évig ne politizáljanak, teljesen szorítsák háttérbe az ambícióikat, úgymond a politikusi mivoltukat; a pártoknak nem szabadna hagyományos pártként viselkedniük. Ha csak a Mesterházy-Bajnai-féle kötélhúzásra gondolunk, máris rossz belegondolni, hogy milyen személyi akadályokba fog ütközni ennek a forgatókönyvnek a megvalósítása, viszont ennek az árnak, a személyi ambíciók ideiglenes (!) félretevésének megfizetése („hideg fejjel és forró szívvel”) komoly profitot is jelentene az ellenzéknek, hiszen ez jelentené az igazi korszakváltást. Mert miről van szó? A bokrosi forgatókönyv homlokegyenest ellentmond az eddigi választási stratégiáknak és a hagyományos politikai logikának, tehát tulajdonképpen az elmúlt 20 év politikai gyakorlatával szakítanának ekkor a pártok, azzal a gyakorlattal, amibe megcsömörlöttek a választók, ami miatt oly sokan bizonytalanok most ebben az országban. Apolitikus választókat apolitikával kell megszólítani, és igen, ezért valóban le kell mondaniuk a szereplőknek politikusi mivoltukról, de nem akármiért: azért, hogy ahelyett államférfiúi mivoltukról tegyenek tanúbizonyságot. Mivel lehetne a bizonytalan vagy/és felháborodott szavazók sokaságát hatékonyabban megszólítani?

Persze világos, hogy mindezt nem fogják könnyen belátni. Momentán valószínűbbnek látom ennél a forgatókönyvnél, hogy az MSZP inkább Gyurcsány őszödi meglátásait követi: „Előbb-utóbb megunják, hazamennek.” De ha így tesznek, szinte biztosan veszítenek, úgyhogy (és most jöjjön az a bizonyos vörös farok) én ellenzékiként őszintén remélem, hogy Bajnai, akit én személy szerint a palettán a legalkalmasabbnak tartok a „hideg fejjel és forró szívvel” való gondolkodásra, akár Bokros unszolására, akár saját belátásból, de képes lesz bölcsen dönteni és rávenni az őt körülvevőket, hogy menjenek bele egy ilyen teljes körű összefogásba. Persze lehet, hogy már késő, és mindezzel inkább egy évvel ezelőtt kellett volna előjönni, még „a hervadás 365 napja” előtt (főleg, hogy Mesterházy elszalasztotta az igazán hatásos, nagy hírértékű, teátrális lehetőséget az összefogás megkötésére, amikor október 23-án a skandálás hatására nem hívott fel mindenkit a színpadra), de reménykedem. Ennél többet nem tehetek.

Madlovics Bálint
A Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója

Optimistán csodálnivaló, pesszimistán kétségbeejtő, hogy a kultúra mennyire tizedleges fontosságú a politika mindennapi vircsaftjában. Van itt mindenről szó, csak éppen arról nem, ami évszázadokon át megtartott bennünket. A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) programjában úgy szerepel a kultúra, mint a társadalom és a nemzet kötőanyaga. Történelmünkben – például Mohács után is – a kulturális- és a hitbéli megújulás teremtette újjá az országot. És ma sincs gazdasági, politikai, társadalmi emelkedés kultúra nélkül. A MoMa számára a kultúra szabadsága a modern európai és nemzeti létezés alapköve.

A mindennapi valóságot azonban nem a MoMa világlátása igazítja. A mindennapi valóságban ugyanis csak akkor kerül elő említendő valamiként a kultúra, ha színházigazgatót küldenek pokolra vagy a mennybe, vagy ha éppen középsenkikkel írják át a huszadik századi magyar irodalomtörténetet a valódi nagyok rovására. A pokol és a menny bármikor megtörténik, az átírás folyamatos, de sohasem az értékrend mélyeiről és magaslatairól van szó, hanem arról, hogy ki büdös libcsi és ki büdös lábszagú. Ez néha rövidzárlatot okoz, de csak a legszűkebb körökben. Ám a nem létező kulturális közvéleményben a Magyar Művészeti Akadémia körüli bonyodalmak egy színigazgatóváltás szintjét már nem üthetik meg, mert kit érdekel! Pedig új Akadémia izmosodik itt – kivételesen nem az ugyancsak nem létező magyar futball fényesítésére, hanem művészileg. Semmi Puskás, semmi Felcsút! Vagy ki tudja?!

Forrás: sikerado.hu

A MoMa semmit nem szolgál szívesebben, mint a tisztánlátást a közélet valamennyi területén. Ami azt is jelenti, hogy a kultúrát a minden irányból jövő valódi értékek együttesének tekinti. A MoMa nagyon is egyetért azzal, hogy a pártállam torz értékrendje ne válhasson örökös értékrenddé. Viszont ennek az igénynek a jegyében azt is gondolja, hogy Akadémiát nem lehet Akadémiával fejbe verni. Különösen nem egy olyat, amelyet Széchenyi István – először beszélvén magyarul az országgyűlésben – 1825-ben ajánlott föl a nemzet javára, és amely a tényleges működésében a tizenkilencedik század negyvenes éveitől építi a magyar tudományt – és amikor teheti – a magyar művészetet. Főtitkára volt Arany János, és elnöke Kodály Zoltán. Ma erősen hiányoznak.

Már mondják, hogy annak az alapítása körül is voltak galibák. Valóban voltak, akik Széchenyit nem a legnagyobb magyarnak tekintették – ahogy azt sok mindenben ellenfele, Kossuth Lajos tette –, hanem csak Stefiként jegyezték. No, most ez a Stefi néz be révetegen egy új akadémia kulcslyukán.

Pálfy G. István

A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnökségi tagja 

Az új hétéves pénzügyi keretről szóló végső javaslat nagy győzelmet jelent azoknak a politikai erőknek, amelyek a leginkább felelősségteljes módon kezelik az adófizetők pénzét, és amelyek a legnagyobb tisztelettel viseltetnek az adófizetők felé. Az Európai Tanácsban számos ország kormánya, az Európai Parlamentben pedig az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportja már a kezdetek kezdetén világossá tette, hogy napjaink mély gazdasági és pénzügyi válsága közepette az Európai Unió költségvetésének a mérete sem növekedhet. Amikor a nemzeti költségvetéseknek csökkenniük kell és a költségvetési konszolidáció minden európai országban a nemzeti gazdaságpolitika része, akkor ehhez az EU-nak is alkalmazkodnia kell saját költségvetésében.

Persze nem csak a költségvetés mérete számít. Legalább ugyanilyen fontos a költségvetés szerkezete. Ebben a tekintetben egyáltalán nem lehetünk elégedettek. Jóllehet sokszor figyelmeztettünk, az EU költségvetése még mindig nagyon sokat költ olyasmikre, amik a korábban kialkudott pozíciók fenntartását szolgálják, nem pedig az EU jövőjét. 

Az új többéves pénzügyi keret nem változtatja meg ezt a status quo-t. Nem teszi az EU-t sokkal versenyképesebbé és termelékenyebbé. Kár ezért. Hatalmas lehetőséget szalasztottunk el.

Az Európai Parlament plenáris ülésein itt Strasbourgban számos felszólalásban hívtam fel az Önök figyelmét arra, hogy az EU költségvetését tőkeköltségvetésnek kellene tekinteni, nem pedig folyó költségvetésnek. Mivel az EU költségvetésének a mérete a nemzeti költségvetések méretéhez képest igen kicsi, nem lehet, és nem is szabad ugyanazt várni el tőle, mint a nemzeti költségvetésektől. Sőt, ha az EU nem alakul át szuperállammá, hanem jelenlegi lazább szerkezetében, a tagállamok közös és együttes erőfeszítésével igyekszik elérni a céljait, akkor az EU-nak szinte kizárólag beruházásokat kellene finanszíroznia.

.

Bokros Lajos,

európai parlamenti képviselő, Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportja

Plenáris ülés, Strasbourg,

2013. november 19.

Az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete által a demokratikus pártok vezetőinek feltett kérdésekre elsőként Bokros Lajos, a Modern Magyarországért Mozgalom elnöke válaszolt. A kérdések zöme rendkívül komoly, igen időszerű és nagyon lényegbevágó. Bokros Lajos és a MoMa üdvözöl minden fontos, közérdekű, értelmes párbeszédre irányuló kezdeményezést.

Az Egyesület honlapján elérhető válaszokat most itt is közreadjuk.

Válaszok az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete elnökének kérdéseire

1. Tiszteletben kívánják-e tartani a gyermekek és szülők nemzetközi egyezményekben rögzített jogait, elismerik-e ezek primátusát a hazai jogszabályokkal szemben? Ezen belül elismerik-e a szülő, mint gyermeke(i) elsődleges nevelőjének jogát? Milyen azonnali intézkedéseket terveznek ezen jogok érvényesülése érdekében? Tervezik-e a köznevelés azonnali eltörlését és a közoktatás visszaállítását?

Teljes mértékben tiszteletben kívánjuk tartani a gyermekek és szülők nemzetközi egyezményekben rögzített jogait, amelyek nyilvánvalóan elsődlegességet élveznek a hazai jogszabályokkal és joggyakorlattal szemben. Ezt az Európai Unió vontakozó egyezményei külön is megerősítik.

A közoktatás elsősorban az állam feladata, míg a (köz)nevelés az iskola, a szülők, a társadalom közös tevékenységének eredménye. Nem érdemes játszani a szavakkal, mert mind az oktatás, mind pedig a szélesebben értelmezett nevelés komoly állami hozzájárulást és szerepvállalást igényel.

2. Visszaállítják-e a szülő döntési jogát abban a kérdésben, hogy gyermeke mikortól és milyen formában tesz eleget tankötelezettségének?

A szülői jogok nem korlátlanok abban a tekintetben, hogy a gyermek melyik életkortól és milyen formában vesz részt a kötelező közoktatásban. Az iskolaelőkészítő, felső csoportos óvodai oktatás kötelező kell legyen. Abban lehet a jogszabály rugalmas, hogy ezt a gyermek 5, vagy 6 éves korától veszi igénybe. Ez utóbbiban a döntés joga a szülőé, amihez azonban az óvodapedagógus tanácsát ki kell kérni és ha halasztás indokolt, arról gyermekorvos által ellenjegyzett állapotfelmérési jelentést kell készíteni.

3. Terveznek-e intézkedéseket a valóban ingyenes oktatás bevezetése érdekében? Ha nem, tervezik-e a tankönyvellátás rendjének újraliberalizálását?

Az oktatás sohasem ingyenes. A kérdés csak az, hogy az oktatás költségeit milyen mértékben fizeti meg a szülő a szolgáltatás igénybevételének helyén és időpontjában, illetve milyen mértékben fizeti meg az egész társadalom az adókon keresztül közvetlen állami, vagy önkormányzati szerepvállalás formájában. A közoktatásban nyilvánvalóan az utóbbinak döntő szerepe van.

A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) javaslata az, hogy a személyi jövedelemadóból származó bevételek teljes mértékben a mainál jóval nagyobb alapegységekbe szervezett települési önkormányzatoké legyenek. A közoktatási feladatokat vissza kell adni a járási méretű önkormányzatoknak.

A tankönyvellátás liberalizálása bizonyosan nem a finanszírozással, hanem a tanszabadság helyreállításával függ össze, amit természetesen támogatunk.

4. Tervezik-e az iskolai autonómia haladéktalan visszaállítását, az intézményvezetők munkáltatói jogainak, szakmai vezetői funkciójának, az intézmények önálló gazdálkodásának visszaállítását?

Az iskolai autonómia a tanszabadság értelmében helyreállítandó, amihez a működés és a karbantartás, valamint a kötelező tantervi feladatokon túlmenő, szabadon választható oktatási, készségfejlesztő és szabadidős tevékenységek finanszírozásában érvényesülő önállóság járul, a települési önkormányzatok és a szülői közösségek erőteljes felügyelete mellett.

Az iskolaigazgatót pályázat útján, a tantestület véleményének meghallgatása után az iskolafenntartó (illetékes önkormányzat, egyház, alapítvány stb.) nevezze ki, munkáltatói jogainak, szakmai vezető funkciójának visszaállítása mellett. A gazdálkodási autonómia a fentieknek megfelelően korlátozott.

5. Tervezik-e a 18 éves korig tartó tankötelezettség azonnali visszaállítását? Ha igen, milyen intézkedésekkel kívánják az iskolarendszerből már kikerült 16 és 18 év közöttiek számukra is hasznos módon történő bevonását?

A tankötelezettséget 18 éves korig feltétlenül, azonnal vissza kell állítani. Ez a  kötelezettség azonban visszamenőleges hatállyal nem érvényesíthető. Az „elveszett korosztályok” számára lehetővé kell tenni minimum két év ingyenes többlet iskoláztatást, amennyiben erre igényt tartanak. Elsősorban a középfokú szakképzés bővítése lehet a leginkább járható út.

6. Tervezik-e, hogy valamennyi olyan intézményre – az alternatív iskolákra és egyházi intézményekre -, amelyben a tankötelezettség teljesíthető, bizonyos közös szabályokat vezetnek be? Ha igen, milyen területeken? Szerepel-e ezek között a tanköteles diákok után fizetett azonos összegű állami támogatás?

Tanköteles diákok után az állam fejkvóta szerint azonos összeget fizet bármelyik iskolafenntartónak. Többlet fejkvóta kizárólag a nemzetiségi oktatásban résztvevő osztályokra érvényesíthető, az egyházi iskolákban nem. A fejkvóta korosztályok szerint növekvő, korosztályokon belül azonban szigorúan azonos mértékű és nem oktatási tevékenységre semmiképpen sem felhasználható céltámogatás formájában jut el az iskolafenntartóhoz.

7. Milyen azonnali intézkedéseket terveznek a gyermeki és szülői jogok visszaállítása érdekében azokon a településeken, ahol ésszerű keretek között jelenleg csak egyházi fenntartású intézményben teljesíthető a tankötelezettség? Tervezik-e a nem-felekezeti (non-denominational) egyházi iskolák kötelezővé tételét vagy ösztönzését?

A közoktatás területén általános elv, hogy a kötelező előírások minimális mértékűek legyenek. Semmilyen különböztetés nem teendő az állami, egyházi, alapítványi, stb. iskolák között. Az állam szabályozza a minimális iskolaméretet, ami nyolcosztályos iskolát feltételezve átlagosan 200, de minimálisan 180 tanulót jelent. Ezzel megvalósítható a minimálisan 25 fős osztálylétszám. Ez alatt kizárólag nemzetiségi oktatás támogatható.

8. Tervezik-e a KLIK és a tankerületek azonnali megszüntetését? Ha nem, milyen szerepet szánnak nekik 2014 nyarától?

A KLIK azonnal felszámolandó, hiszen abszolút felesleges és káros intézmény. A tankerületek megmaradnak, de ezek nem szakmai, munkáltatói felügyeletet kell, hogy jelentsenek, hanem csak azt, hogy a területükön élő iskolaköteles korú tanulókat a szóbanforgó iskolába mindenképpen fel kell venni. Enélkül ugyanis vagy csak felvételi vizsga dönthet az iskolaválasztásban, ami az általános iskolai korosztályoknál (legalábbis az alső tagozatban) nem kívánatos, vagy pedig a kapcsolati tőke fokozott bevetése (korrupció) lesz jellemző, ami pedig üldözendő.

9. Tervezik-e, hogy 2014. szeptember 1-től valamennyi évfolyamon visszaállítják az intézmények – jelenleg is az évfolyamok ¾ részén használt – helyi tanterveit és ezzel egy időben tervezik-e a diákok kötelező óraszámának csökkentését? Nem azonnali intézkedésként terveznek-e ösztönzőket, szakmai segítséget ahhoz, hogy az iskolai tanterveket felülvizsgálják az európai trendek követése, az akadémikus tartalom drasztikus csökkentése és a kompetencia-fejlesztésre fordítható többletidő biztosítása érdekében?

A tanszabadság keretében a helyi tantervek visszaállítandók. A kötelező óraszám ezzel egyáltalán nem függ össze. Lennie kell egy minimumnak és egy maximumnak minden évfolyamon. Az egész napos iskola támogatandó.

10. Tervezik-e a heti 5 kötelező testnevelés óra eltörlését, a testnevelés órák számának a helyi adottságokhoz igazodó, intézményi szintű meghatározhatóságát?

A mindennapi testnevelés igénye helyes, megvalósulása azonban tekintetbe kell vegye az eltérő helyi adottságokat. Kívánatos viszont, hogy a minimális iskolaméret feletti iskolákban legyen mindenhol tornaterem. Ennek elérése alapvető nemzeti érdek, ezért kiemelten támogatandó.

11. Tervezik-e az órarendi hit- és erkölcstan oktatásának eltörlését? Tervezik-e, hogy ez az intézkedés – az európai trendeknek megfelelően, a gyermekek jogait betartva – minden olyan intézményre vonatkozzon, amelyben a tankötelezettség teljesíthető?

A tanszabadságba belefér, hogy az egyházi iskolákban legyen hittan, az államiakban pedig az egyetemes emberi kultúra befogadását megalapozó, komoly magatartásformáló iránymutatás (osztályfőnöki óra). Ugyanilyen fontos az állampolgári, háztartási és alapvető jogi, valamint elemi pénzügyi ismeretek elsajátítása minden iskolában.

12. Tervezik-e a 3 éves kortól kötelező óvodáztatás eltörlését? Terveznek-e ösztönző rendszert annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek minél előbb óvodába kerüljenek?

Kötelező óvoda csak iskolaelőkészítő jelleggel legyen (lásd 2. pont). Ha viszont a szülő szabadon dönthet az ezt megelőző kisgyermekkori óvodai ellátás igénybevételéről, akkor ezzel arányosan a települési önkormányzat legfeljebb arra kötelezhető, hogy legalább egy évvel előre bejelentett igény esetén legyen a lakóhelyen férőhely, akár állami, akár magánóvodában.

13. Tervezik-e a 3 év alatti gyermekek bölcsődei ellátáshoz való hozzáférésének javítását? Ha igen, milyen eszközökkel?

Ez a települési önkormányzat feladata azonosan a megelőző pontban írottakkal.

14. Tervezik-e az általános iskolások kötelező délutáni bent tartózkodásának azonnali eltörlését? Tervezik-e, hogy biztosítják az iskoláknak a feltételeket ahhoz, hogy a szülők igényeinek megfelelő formában és időkeretben az értelmes délutáni elfoglaltságot, valamint reggeli ügyeletet szervezhessenek?

Támogatjuk az egész napos iskolát, de igénybevétele nem lehet kötelező. (Az értelmes délutáni elfoglaltság nem más, mint az egész napos iskola.) Bármelyik alternatíva választásának feltételeit az iskolafenntartó biztosítja.

15. Tervezik-e a nulladik órák betiltását? Tervezik-e az európai trendeknek megfelelően a későbbi, 9 órai iskolakezdés ösztönzését?

Betiltani nem kell semmit. Ha van lehetőség egész napos iskolára és a minimális-maximális heti óraszám törvényben rögzített, akkor a nulladik óra – legalább alsó tagozaton – tipikusan kiesik. (A szülők leszavazhatják.)

16. Tervezik-e az iskolarendőr intézményének azonnali megszüntetését? Terveznek-e feltételeket biztosítani ahhoz, hogy az iskolák felvilágosító, drogprevenciós, bűnmegelőzési tevékenységükhöz igény esetén rendőrségi szakemberek segítségét vehessék igénybe?

Iskolarendőrre nincs szükség, ez bízvást megszüntethető. Kellene viszont vonatrendőrség, metrórendőrség, stb. és sokkal több járőr a közterületeken. A rendőrök feladata a gyermekek védelme, biztonságos közlekedésük biztosítása. Felvilágosító, kábítószerfogyasztást és bűncselekmény elkövetését megelőző tevékenység része kell legyen a kötelező tananyagnak. Szükség esetén ezen túlmenő szakmai segítseget is adunk az iskoláknak.

17. Tervezik-e, hogy azonnali hatállyal megváltoztatják azokat a jogi kereteket, amelyek ma a rendőrség számára lehetővé teszik akár kiskorúak utcai igazoltatását, a velük összefüggő intézkedések pedagógus vagy szociális szakember nélkül történő foganatosítását a szülő távollétében?

Ha a rendőrök védik a gyermekeket, akkor egészen kivételes esetektől eltekintve nincs szükség igazoltatásra, valamint a szülő és a tanár értesítése, beleegyezése nélkül foganatosított  hatósági intézkedésekre.

18. Tervezik-e a pedagógusok munkaterheinek azonnali csökkentését, a túlmunka, az önképzés, a külön feladatok díjazását, illetve az ehhez szükséges szabad időkeret biztosítását? Tervezik-e speciális munkakörökben foglalkoztatottak, így a könyvtárosok, fejlesztő pedagógusok, szabadidő szervezők, iskolapszichológusok, pedagógiai asszisztensek helyzetének és bérének haladéktalan rendezését, annak biztosítását, hogy szolgáltatásaikhoz minden azt igénylő, illetve rászoruló diák hozzáférhessen?

A pedagógusok munkaterheiről az iskolaigazgatónak kell döntenie. A pedagógusok tevékenysége annyira szerteágazó, egymástól annyira eltérő, hogy erről törvényben rendelkezni értelmetlen, felesleges és káros. Ha az iskolaigazgató visszakapja a munkáltatói jogokat, akkor ebbe nemcsak a felvétel és az elbocsátás, hanem a munkakör és a konkrét munkaterhelés meghatározása is beletartozik. Ugyanez vonatkozik a bérezésre. Értelmetlen mindenféle életpálymodell és országos érvényű merev szakmai bértáblázat. A pedagógusokat munkájuk mennyisége és minősége szerint kell megfizetni.

19. Tervezik-e a bölcsődei dolgozók anyagi és erkölcsi helyzetének azonnali rendezését?

Ugyanez vonatkozik az óvodai és bölcsődei dolgozókra is.

20. Tervezik-e a szakmunkásképzés újra bevezetett formájának azonnali megszüntetését? Tervezik-e, a szakképzés átalakítását? Ha igen, át kívánják-e helyezni a hangsúlyt a szakma elsajátításáról az élethosszig tartó tanulásra való felkészítésre, és ezt milyen eszközökkel szándékoznak megvalósítani?

A szakmunkásképzésben a német-osztrák-svájci minta követését tartjuk üdvözítőnek. Megfontolandó a tízosztályos általános iskola, amit minimum kettő, de leginkább négy évi középiskolai jellegű szakoktatás követne. A szakoktatásban vállalati együttműködésre van szükség, hiszen ennek része a gyakorlati oktatás, a műhelymunka, ami tipikusan heti 3 nap. Ez azonban már maga is élethosszig tartó tanulást követel. Nincs ellentmondás a szakma elsajátítása és a további szakmakövető fejlődés között.

21. Tervezik-e az iskolai szervezeti és működési szabályzatok és házirendek felülvizsgálatát a jogsértő szabályozások felszámolása érdekben? Ha igen, milyen határidővel?

A szervezeti és működési szabályzatok felülvizsgálata a tanszabadság helyreállítása, az önkormányzati felügyelet és finanszírozás megvalósítása, az iskolaigazgató korábbi jogállásának visszaállítása és további megerősítése miatt elengedhetetlen lesz. Azonnal nem lehet megcsinálni, körülbelül két év kell hozzá, feltéve, hogy a jelzett és szükséges reformok a kormányváltás után azonnal elindulnak és akadálytalanul megvalósulnak.

.

Bokros Lajos

egyetemi tanár, Közép-Európai Egyetem,

európai parlamenti képviselő,

elnök, Modern Magyarország Mozgalom